Pénzcentrum • 2025. március 6. 17:01
A német Lufthansa Csoport tavalyi adózott eredménye 18 százalékkal, 1,38 milliárd euróra csökkent, a bevétele 6 százalékkal rekordszintre, 37,581 milliárd euróra ugrott - áll a cég honlapjára csütörtökön felkerült éves beszámolóban. Néhány napja a Turkish Airlines is bejelentette, hogy 2,4 milliárd dolláros nyereséget ért el fő tevékenységeiből.
A korrigált kamat- és adózás előtti eredmény (EBIT) 39 százalékkal, 1,645 milliárd euróra csökkent. Elemzők kisebb, 1,585 milliárd euró korrgált EBIT-et vártak és nagyobb, 37,632 milliárd euró bevétellel számoltak.
A Lufthansa Csoport tavaly 131,3 millió utast szállított, ami 7 százalékos növekedés 2023-hoz viszonyítva. A járatok kihasználtsága a légitársaság történetében a legmagasabb volt, 83,1 százalék az egy évvel korábbi 82,9 százalékot követően.
A társaságnál dolgozók létszáma egy év alatt 5 százalékkal, 101 ezer 700-ra emelkedett. A Lufthansa Csoport arra számít, hogy idén tovább nő a bevétele és "jelentősen magasabb" lesz a korrigált kamat- és adózás előtti eredménye.
Nemrég jelentette be egyébként a Turkish Airlines is, hogy 2024-ben 2,4 milliárd dolláros nyereséget ért el fő tevékenységeiből, és sikerét megosztva befektetőivel 260 millió dolláros készpénzes osztalékot könyvelhetett el.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Turkish Airlines összes bevétele 2024-ben éves szinten 8,2%-kal, 22,7 milliárd dollárra nőtt. Az utasforgalomból származó bevételek a fokozódó verseny ellenére 4%-kal emelkedtek, míg a cargo üzletág bevételei 2023-hoz képest pedig körülbelül 35%-os növekedést mutattak.