Kár volt húsvétra kocsit mosni? Ez most belerondíthat a szép hétvégi időbe

Pénzcentrum2024. március 30. 08:50

Jókora adag szahari por érkezett fölénk dél felől, már-már azt gondolhattuk volna, borongós lesz a mai nap - írja az Időkép. Erős délies áramlás alakult ki fölöttünk, mellyel a Szahara felől ismét nagy mennyiségben érkeznek finom porszemcsék a magasabb légrétegekben. Ezek kondenzációs magként szolgálva elősegítik a magas szintű felhők képződését, ami gyakran azt eredményezi, hogy fakóvá válik az ég, és fátyolfelhők szűrik a napsütést - részletezték.

Ma reggel az ország nagy része fölött ilyen módon keletkezett cirrusernyő terült el, amely homályossá tette a napkeltét, egy ideig sok helyen csak a napkorong látszott. Napközben egyre inkább a napsütés veszi át a főszerepet, meleg, kora nyárias délután jön - írták.

Érdemes kihasználni a jó időt, mert az Hétfőre egyes területeken jelentősen romolhat. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Zala vármegyékre elsőfokú riasztást adtak ki zivatarveszély miatt már pénteken. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! - írják.

Címkék:
riasztás, szél, időjárás, eső, időjárásjelentés, meteorológia, por, időjárás előrejelzés, időjárás jelentés, hétvégi időjárás,