Gyökeres fordulat az időjárásban: kevesen készültek arra, ami húsvétig ránk vár

MTI2024. március 24. 17:31

A hét elején még napos, de hideg idő várható, éjszakánként a szélcsendes helyeken fagypont alá is csökkenhet a hőmérséklet. A hét közepén felhősebb, csapadékosabb idő várható, de a hőmérséklet csúcsértéke emelkedni kezd, a hét végén pedig már jobbára napos, száraz időre kell számítani, Húsvétvasárnap akár 20-26 Celsius-fok is lehet - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn napos, gomolyfelhős idő várható, majd estére kiderül az ég. Elszórtan futó záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet, erre nagyobb esély az ország északkeleti harmadán van. Az északnyugati szelet nagy területen élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10-15 fok között alakul.

Kedden fátyolfelhős, napos idő várható, majd a nap második felében délnyugat felől vastagabb felhőtömbök is érkezhetnek. Számottevő csapadék nem valószínű. A délkeleti, keleti szél sok helyütt megerősödik. A minimum-hőmérséklet jobbára 0 és plusz 6 fok között alakul, a derült, szélcsendes vidékeken azonban hidegebb is lehet. A maximum hőmérséklet 12-18 fok között várható.

Szerdán változóan felhős időre kell számítani, több-kevesebb napsütéssel. Nyugat, délnyugat felől növekszik az eső, zápor és zivatar is kialakulhat. A délkeleti szél élénk, helyenként erős lesz. Hajnalban általában 5-10 fok lehet, a szélvédett északkeleti tájakon ennél hidegebb is lehet. Kora délután 15-22 fok várható.

Csütörtökön nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég és több helyen számíthatunk esőre, záporra, majd a nap második felében csökken a felhőzet, illetve a csapadékhajlam. A délkeleti, majd a délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali 5-12 fokról 15-21 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Nagypénteken jobbára napos, száraz idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Sokfelé megerősödik a déli, délnyugati szél. A minimum 4-11, a maximum-hőmérséklet 19-24 fok között alakul.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nagyszombaton többnyire fátyolfelhős, napos, száraz időre van kilátás. A déli, délkeleti szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A hajnali 7-13 fokról 20-25 fok közé melegszik fel a levegő.

Húsvétvasárnap nagyrészt gyengén, helyenként közepesen felhős lesz az ég, csapadék nem valószínű. Sok helyütt megélénkül, időnként megerősödhet a déli szél. Hajnalban általában 8-13 fok lehet, a csúcsérték 20-26 fok között valószínű.

Címkék:
utazás, húsvét, szél, szélvihar, időjárás, hőmérséklet, eső, időjárás előrejelzés, széllökések, hungaromet,