Óriási változás az Airbnb-nél: néhány éve senki sem gondolta volna, hogy pont ezt lépik meg

Pénzcentrum2024. március 19. 06:36

Ellie Mertz, az Airbnb új pénzügyi igazgatója, aki a világjárvány idején már bizonyította válságkezelő képességét, most egy másik kritikus időszakban veszi át a vezetést. Akkor, amikor a fogyasztói utazások dinamikája változik, miközben a cég további növekedést és földrajzi terjeszkedését, illetve új termékek bevezetését és az emberekbe való befektetést célozza meg - számolt be a The Wall Street Journal. .

Ellie Mertz, az Airbnb új pénzügyi igazgatója, kifejezetten válságkezelési tapasztalattal rendelkezik. A 2020-as világjárvány idején ugyanis a vállalat vezetői csapatának tagjaként dolgozott, ahol a túlélés érdekében tőkebevonásra összpontosítottak, csökkentették a kiadásokat és a személyzet 25%-át elbocsátották. Mertz korábban pénzügyi alelnökként is tevékenykedett, és fontos szerepet játszott az Airbnb 2020 decemberi sikeres tőzsdei bevezetésében.

Mertz feladata most egy új kihívás kezelése: az utazási piac változása a pandémia utáni időszakban. Az U.S. Travel Association szerint a belföldi szabadidős utazások lassulása várható 2023-ban, amihez hozzájárulnak a magasabb hitelköltségek és a diákhitel-törlesztések újraindítása is az Egyesült Államokban.

Új tervek, új emberek

Az Airbnb vezetése most tehát Mertzre és Dave Stephensonra támaszkodik a növekedés elősegítése érdekében. Stephenson korábban pénzügyi igazgató volt, most pedig üzleti vezérigazgatóvá léptették elő. Brian Chesky vezérigazgató szerint Mertznek új termékek és ajánlatok bevezetésével kell elősegítenie a vállalat továbbfejlődését.

A földrajzi terjeszkedés kulcsfontosságú lesz az Airbnb számára, különösen Ázsia-Csendes-óceáni régióban. Kevin Kopelman, a TD Cowen elemzője szerint az Airbnb-nek javítania kell helyzetét ebben a térségben ahhoz, hogy növekedhessen. Mertz emellett kiemelte Németországot, Brazíliát és Dél-Koreát mint további potenciális növekedési területeket.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Tudni azt is, hogy az AI technológiákba való befektetés is fontos része lesz az Airbnb stratégiájának. A vállalat felvásárolta a GamePlanner.AI-t, amelynek alapítója Adam Cheyer volt. Az AI technológiák segítenek majd a termékfejlesztésben és az ügyfélszolgálatban is - közölték. Végül az Airbnb várhatóan több új szolgáltatást és terméket fog kínálni, beleértve takarítási szolgáltatásokat házigazdáknak és lokalizált élményeket utazóknak. Ezek között lehetnek például borkóstolók Kaliforniában vagy túrák Párizsban.

Címkék:
utazás, airbnb,