Folytatódik a buszos sztrájk: egész héten fennakadásokra lehet számítani a város közelekedésében

MTI2024. március 4. 21:05

Kedden is folytatódik a hétfőn kezdődött és négynaposra tervezett sztrájk a pécsi helyi közösségi közlekedésben - közölte a munkabeszüntetést meghirdető Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) elnöke az MTI érdeklődésére. Dobi István, a Tüke Busz Zrt. mellett működő és a sofőrök többségét tömörítő érdekképviselet elnöke azt mondta: a bértárgyalások megrekedtek, a vállalat vezetése pedig nem is ült tárgyalóasztalhoz a szakszervezettel hétfőn, így folytatódik a munkabeszüntetés.

Közölte: egyelőre nincsenek összesítéseik arról, hogy a szakszervezethez tartozók közül mennyien nem vették fel hétfőn a munkát, de a sztrájk támogatottsága továbbra is jelentős. A szakszervezet a sztrájkkal továbbra is 20 százalékos alapbéremelést kíván elérni a társaság által biztosított 18,5 helyett, viszont amennyiben március 7-ig nem lesz megegyezés, illetve "nem fullad ki" a munkabeszüntetés, a SZAKSZ a bérkövetelését 25 százalékra módosítja - jelentette ki az elnök.

A helyi közösségi közlekedést ellátó Tüke Busz Zrt. pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a sztrájkmenetrend értelmében hétfőn 1738 járat indul el, vagyis 146-tal kevesebb a normál menetrendnél. Kedden, szerdán és csütörtökön pedig napi 1363 járat, a normál menetrendnél 521-gyel kevesebb - tette hozzá a vállalat.

A társaság továbbra is fontos feladatként kezeli a város ipari parkjaiban működő, illetve a kiemelt foglalkoztatók dolgozóinak a műszakváltásokhoz igazodó szállítását, és arra törekednek, hogy a pécsiek minden lehetséges felületen pontos tájékoztatást kapjanak az elégséges menetrendi szolgáltatásról. Minden megállóban figyelemfelhívó tájékoztatást helyeztek ki, a társaság honlapján, a tukebusz.hu-n is részletes sztrájkmenetrendet tettek közzé - közölte a busztársaság.

A mostani sztrájk már a harmadik idén, hiszen a SZAKSZ január és február végén is két-két napos sztrájkot tartott. Előbbit követően a társaság vezérigazgatója saját hatáskörben döntött úgy, hogy 18,5 százalékos azonnali és 2024 januárig visszamenőlegesen alapórabér-emelést hajt végre. A sztrájkmenetrendet a Tüke Busz Zrt. honlapján, a www.tukebusz.hu oldalon lehet figyelemmel követni, továbbá a Google térképalkalmazás útvonaltervezőjét is frissítették a sztrájkmenetrenddel és figyelemfelhívással - tudatta a buszvállalat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az éves átlagban 387 alkalmazottat, ezen belül 238 autóbusz-vezetőt foglalkoztató Tüke Busz 100 százalékos önkormányzati tulajdonú cég, amely 160 - zömében gázolaj, kisebb részt elektromos hajtású - járművel látja el a közösségi közlekedési feladatokat Pécsen. A társaság nettó árbevétele 2022-ben 2,5 milliárd forint, adózott eredménye 13 millió forint volt.

Címkék:
utazás, közlekedés, sztrájk, busz, város, pécs, megyeszékhely, buszközlekedés,