Visszakozik a BKK: megszakíthatják a szigor bevezetését, sokan lélegezhetnek fel

Pénzcentrum2024. február 9. 08:44

A BKK-nál felvetődött, hogy február közepétől megszakítják az (esti és hétvégi) első ajtós felszállási rend bevezetésének tervezett programját. Értesülések szerint a rendszer komoly sorokat eredményezett az érintett járatoknál.

A felemás fogadtatás miatt a BKK-n belül felvetődött, hogy február közepétől megszakítják az (esti és hétvégi) első ajtós felszállási rend bevezetésének tervezett programját Budapesten - értesült a Telex. Az információt a BKK nem cáfolta, mint közölték, nincs még döntés az ügyben.

A portál emlékeztet, a BKK év elején jelentette be, hogy a fővárosban hétköznap estékre is kiterjeszti az első ajtós felszállási rendet január 19-től, a terveik szerint márciustól hétköznapokon 20 óra után, hétvégén, illetve ünnepnapokon a buszokra és a trolikra csak az első ajtónál lehet felszállni. Az akkori bejelentés szerint az intézkedést fokozatosan vezetik be. A BKK azzal indokolta döntést, hogy így biztonságosabb és komfortosabb lesz az utazás - illetve értelemszerűen a menetdíj-bevételek is megnőhetnek. Ugyanakkor a forgalmasabb vonalakon pont, hogy komoly sorbanállás keletkezett, ezért fontolhatta meg a cég a rendszer bevezetését.

A portál szerint konkrétan törlik a február 12-i fokozatban törölhetik a bevonni tervezett járatok közül a 44, 45, 99-es buszt, a további februári és márciusi ütemeket pedig teljesen törölhetik.

Címlapkép: Róka László, MTI/MTVA

Címkék:
utazás, bkk, busz, tömegközlekedés, hétvége, szigorítás, troli, tervezet, trolibusz, budapesti tömegközlekedés,