Kegyetlen járatritkítás jön a BKK-nál: rengeteg budapesti szívhatjsa a fogát

Pénzcentrum2024. január 17. 20:07

Bár a bejelentés még nem hivatalos, azonban a hírek szerint megszületett a döntés, miszerint január 19-től hétfőnként és péntekenként is ritkábban fognak járni bizonyos BKK-járatok.

Január 19-től több BKK járat is ritkábban fog járni csúcsidőben, mint a megszokott hétfőn és pénteken – tudta meg a HVG, amit a Közeledő Tömeg civil szervezet is megerősített. Szerintük a döntés nem észszerű és érdemes péntektől indulás előtt ellenőrizni a járatok indulását.

A források szerint a döntés hátterében az állhat, hogy a koronavírus óta hétfőn és pénteken is csökkent az utasforgalom, azonban a civil szervezet szerint ez nem elegendő ok, főleg azután nem, hogy a főváros rendszeresen kritizálja a MÁV-HÉV vonalakon a járatritkításokat.

A szolgáltatás minőségére nézve sem jár érzékelhető sérelemmel, ha egy járat egyik nap 4 helyett 5 percenként indul, amíg ez nem okoz az elfogadhatónál nagyobb zsúfoltságot. Azonban az elmúlt időszak ötletszerű, hozzá nem értő hálózati átalakításai okán ilyen járat alig maradt már Budapesten, a sűrű törzsszakaszok több önálló, elágazó járatból állnak össze. Ezek ritkítása pedig a járatok önálló szakaszának szükségszerűen követhetetlenné váló menetrendjével lehetséges csak – és jelen intézkedésben ilyen járatok is jelentős részben érintettek

– olvasható a szervezet közleményében, akiknek az információja szerint több olyan járat is áldozatul esett az átalakításoknak, ahol már most 12-15 percesek a követési idők. Emiatt pedig elveszhet a szolgáltatás megbízhatósága az utasok számára, hiszen ritka és megjegyezhetetlen menetrendekkel fognak találkozni.

Címkék:
utazás, bkk, január, szolgáltatás, járatritkítás, döntés, járat, járatcsökkentés, bkkinfo, szervezet,