Brutálisat drágul nemsokára a magyarok slágerúticélja: jelentősen felnyomják az árakat

Pénzcentrum2024. január 8. 15:29

A nyári olimpiai játékok megnyitójának napján a kétágyas szobák ára Párizsban megháromszorozódik, és bizonyos vendéglátóhelyek komoly szabályokat is hoznak a világverseny idejére.

A francia főváros szállodái háromszoros árat kérnek majd a 2024-es olimpiai játékok nyitóestjének idején egy friss francia fogyasztóvédelmi tanulmány szerint. Az UFC-Que Choisir fogyasztóvédelmi szervezet december végi kutatásban összesen nyolcvan, három- és négycsillagos szálloda árait vizsgálta egyetlen nap tekintetében, azaz július 26-ára nézve, ami az olimpia megnyitóját jelenti majd. A felmérés során továbbá csak a kétágyas szobák áraival kalkuláltak, így jött ki az 1033 eurós átlagár.

A Roadster cikke szerint ez a két héttel korábbi árakhoz képest jelentős növekedést jelent majd, július 12-én ugyanis egy kétágyas szoba egy éjszakára átlagosan mindössze 317 euróba (körülbelül 120 ezer forint) kerül majd.

A Reuters értesülése szerint a vizsgált nyolcvan szálloda fele egyébként már telt házzal vág neki az olimpiai játékok nyitóeseményének, és a 30 százalékuk minimum két vendégéjszakára engedélyezi ebben az időszakban a foglalást. 

A párizsi turisztikai hivatal nagyjából 16 millió látogatót vár a párizsi olimpia és a paralimpia idejére, azaz jelentősen megnövekedik majd a kereslet a szállások iránt. Az Airbnb éppen ezért arra ösztönzi a párizsiakat, hogy adják bérbe otthonaikat a sportesemény ideje alatt, így alacsonyabban tudják tartani az árakat.

Címkék:
utazás, olimpia, szálloda, fogyasztóvédelem, párizs, vendégéjszakák, július,