Brutális, ami Magyarországra vár a következő hónapokban: az időjárás idén sem ismer majd kegyelmet

Pénzcentrum2024. január 8. 14:28

Az éghajlati statisztikai adatokból és a szezonális előrejelzésekből arra lehet következtetni, hogy 2023 után 2024 is szélsőséges és extrémitásokkal tűzdelt év lesz. Legalábbis ez derült ki a Klímapolitikai Intézet elemzéséből.

2023 a legek éve volt. A kiterjedt és pontos mérések óta eddig sosem regisztráltak a Földön, olyan meleg esztendőt, mint a tavalyi. Először léptük át – átmentileg – globális skálán a kritikus 2 oC-os hőmérséklet emelkedést, novemberben. Ezt az átmeneti átlépést a legtöbb modellszimuláció csak a 2030-as évtized második felére várta - írja elemzésében a Klímapolitikai Intézet. Hozzátették, soha olyan meleg nyarat, őszt nem jegyeztek még fel, mint tavaly, ami pedig ennél is elképesztőbb, hogy 2022-höz képest 18 százalékkal több szélsőséges időjárási esemény történt.

A WHO előzetes becslései szerint a 2023-as hőhullámok körülbelül 500 ezer ember halálát okozták közvetve, de az extrém hideghullámok még több ember haláláért felelősek.

2024-ben közel biztosra vehető, hogy folytatódik a szélsőségek sorozata. A jelenlegi előrejelzések szerint (a légkörfizikai rendszerből kiinduló bizonytalanság mellett*) 2024 is dobogós lesz hőmérsékleti értékekben

- írja az elemzés, ami szerint ennek több oka is van: a tavasz végéig kitartó erős El Niño, az Indiai- és az Atlanti-óceán átlagfeletti hőmérséklete, a megnövekedett légköri vízgőz, a jet streamek (futóáramlatok) gyengülése és a metán magas légköri szintje. Itt fontos megjegyezni, hogy a szén-dioxid gyenge üvegházhatású-gáz és lassan melegít hosszú időtávon, míg a metán 29-40-szer erősebb melegítő hatással bír, mint a szén-dioxid, de néhány év alatt kiülepedik a légkörből. 

A Klímapolitikai Intézet szerint a meteorológiai tél első hónapja nem sok téli időjárást hozott az északi félteke középső szélességein, az elmúlt évtizedek trendjétől eltérően ez pedig szokatlan volt az Egyesült Államokban és Kanadában. Ám várhatóan januárban és februárban átrendeződés kezdődik az északi féltekén. A kellő hideg felhalmozódása után pedig Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában is többszöri – változó intenzitású – hidegleszakadás várható, erős enyhülésekkel, zonalitással.

A klímaváltozás egyik következménye, hogy tavasszal egyre gyakoribbak az elfagyások és a fagykárok. Várhatóan (80 százalék feletti bizonyosság) idén is kell tartani Közép-Európában és Magyarországon is tavaszi fagyoktól, ennek pedig egyik oka az ún. Polar Vortex. Az elmúlt 20 év statisztikáiból kiindulva, idén is komoly károkat szenvedhetnek a szőlő- és gyümölcstermelők az ország egyes régióiban

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

- áll az elemzésben.

Az elemzés kitér rá: a szezonális klímatrendekből kiindulva a nyár ismét melegebb lehet az átlagnál, többszöri tartós és intenzív hőhullámokkal tűzdelve az északi félteke több régiójában, különösen Európában, a Kárpát-medencében és Észak-Amerikában.

Végül a Klímapolitikai Intézet publikációja szerint elmondható, hogy a klímaváltozás miatt 2024 is az átlagnál melegebb év lehet globálisan és idehaza is, azaz folytatódik az intenzív melegedés. 2023-hoz hasonlóan idén is folytatódik a szélsőségek sorozata, melyek jelentős része jóval szelídebb lenne az ember okozta felmelegedés és a változó klimatikus viszonyok nélkül.

Címkék:
otthon, klíma, forróság, klímaváltozás, elemzés, időjárás előrejelzés, szélsőséges időjárás,