Viharos széllökések törnek Magyarországra: itt lesz a legrosszabb idő a jövő héten, kemény fagy is jön

MTI2023. november 19. 17:02

A jövő héten is változékony idő lesz: a hét elején még 10 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok, majd szerdán erős széllel érkezik a hideg, csütörtökre virradóra mínusz 9 és mínusz 1 fok közötti hőmérséklet várható, és napközben is csak 1-8 fokig melegszik a levegő. Pénteken ismét melegedés kezdődik, és elszórtan kell csapadékra számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn a változó mennyiségű felhőzet mellett többórás napsütés várható, de az északkeleti harmadban felhősebb idő valószínű. Utóbbi területen szórványosan, másutt csak néhol fordulhat elő eső, záporeső. Délutántól délnyugat felől ismét felhőzetnövekedés veszi kezdetét. A nyugati, délnyugati szél főként az északi, északkeleti tájakon élénkülhet meg, a hegyekben időnként megerősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 15 fok között valószínű, de északkeleten ennél több fokkal hidegebb lehet.

Kedden hajnalban főleg az északkeleti szélvédett tájakon ködfoltok képződhetnek. Napközben északon változóan, az ország déli felén-kétharmadán nagyrészt erősen felhős időre lehet számítani, ott szórványosan, északabbra csupán néhol fordul elő eső, zápor. Többfelé megélénkül az északnyugati, nyugati szél. Hajnalban 2-7, az északkeleti szélvédett fagyzugokban mínusz 1 és plusz 1 fok közötti hőmérséklet valószínű. A csúcsérték 7 és 12 fok között várható.

Szerdán változóan felhős időre kell készülni több-kevesebb napsütéssel, de főleg a középső országrészben erősen felhős vidékek is lehetnek. Előfordulhat egy-egy zápor, hózápor, és az északi szél is sokfelé megerősödik, helyenként viharos lökések is várhatók. Hajnalban 0 és plusz 5, a szélvédett fagyzugokban mínusz 3 és mínusz 1 fok közötti hőmérséklet várható, a kora délutáni órákban 2-9 fok valószínű.

Csütörtökön változóan felhős idő valószínű, több-kevesebb napsütéssel, számottevő csapadék nélkül. Sokfelé megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati, majd a nyugati, délnyugati szél. Hajnalban mínusz 9 és mínusz 1 fok közötti hőmérséklet várható, napközben pedig 1-8 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Pénteken jobbára közepesen, illetve erősen felhős lehet az ég, elszórtan eleredhet az eső, zápor. Többfelé megerősödik a délnyugati, majd az északnyugati szél. A hajnali mínusz 5, plusz 3 fokról 4-11 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Szombaton általában közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás, elszórt csapadékkal. Helyenként megerősödhet a nyugati, majd a déli szél. A minimum-hőmérséklet mínusz 5 és plusz 5, a maximum 4-11 fok között valószínű.

Vasárnap közepesen, illetve erősen felhős ég lesz a jellemző, elszórtan csapadékra is számítani lehet. A déli, majd a nyugatira forduló szelet sokfelé élénk, néhol erős lökések kísérik. Hajnalban mínusz 4 és plusz 5 fok közötti hőmérséklet várható, kora délután 4-11 fok valószínű.

Címkék:
utazás, időjárás, omsz, időjárásjelentés, meteorológia, országos meteorológiai szolgálat, időjárás előrejelzés, időjárás jelentés, időjárás-jelentés,