Drasztikus fordulat az időjárásban: erre senki sem készült fel, sokan nem fognak örülni

Pénzcentrum2023. október 26. 11:02

Csütörtökön 17 és 22 fok közötti maximum hőmérsékletek várható. Az előrejelzések szerint bár esősek lesznek az elkövetkezendő napok, ma pár órára mégis kisüthet a nap.

Csütörtökön a hajnali esők után erősen felhős időre számíthatunk, mindössze párórás napsütéssel a koponyeg.hu előrejelzése szerint. Estétől délnyugat felől ismét eleredhet az eső, miközben felélénkül a délnyugati szél. A maximum hőmérséklet 17 és 22 fok között alakulhat.

Pénteken egészen estik borult marad az ég, és országos, kiadós esőzés várható. Csak késő délutánra csökkenhet nyugat felől a felhőzet, azonban az északnyugatira forduló szél megerősödik. Mindeközben a hőmérséklet is csökkenni fog: 15 fokos maximumok várhatóak, amik sok helyen már reggel beáll.

Szombat reggelre először csökken, majd ismét megnövekedik a felhőzet, amivel párhuzamosan nyugat és délnyugat felől újabb eső, zápor valószínű. A levegő párás lesz. A nappali csúcshőmérséklet 15 fok körül várható.

Vasárnap már többfelé képződhet köd, illetve rétegfelhőzet, mely északon akár tartósan is megmaradhat. A déli területeken az előző napokkal ellentétben már kisüthet a nap, ráadásul itt 20 fokok is lehetnek napközben. Az északon élők viszont fázni fognak: 13 fok körül alakulnak majd a maximumok.

Címkék:
szél, hőmérséklet, eső, napsütés, nap, szórakozás, nyugat,