Pénzcentrum • 2023. szeptember 29. 15:02
Szinte lehetetlen lesz a Kacsóh Pongrác úti felüljárón közlekedni, ott ugyanis szeptember 30-i kezdéssel három egymást követő hétvégén is a felüljárórendszer több ágán szigetelés- és burkolatcserével járó beavatkozások zajlanak majd – tájékoztatott a Budapest Közút, hozzátéve: a szakemberek a teljes hétvégi időszakban éjjel is dolgoznak majd.
Az első hétvégén a hídon szeptember 29-én este 8 órától egészen október 2. reggel 6 óráig lesz érvényben forgalomkorlátozás. A Rákóczi híd irányából nem lehet az M3-as bevezetőre hajtani, míg a pálya a belváros irányából a Róbert Károly körút felől, a Kós Károly sétány felől, valamint a Nagy Lajos király útja és a Szerencs utca felől lesz elérhető. A Hungária körúton a Rákóczi híd felől érkezők a Kacsóh Pongrác úti felüljáró helyett a Kerepesi út – Nagy Lajos Király útja / Mogyoródi út – Nagy Lajos király útja / Egressy út – Nagy Lajos király útja vagy a Thököly út – Mexikói út – Horváth Boldizsár utca útvonalon keresztül közelíthetik meg a lezárás ideje alatt az M3-as bevezetőt. A tájékozódást útirányjelző táblák is segíteni fogják.
A Budapest Közút tájékoztatott arról is, hogy az M3-as bevezető felől a Rákóczi híd irányába egy sáv lesz használható a Kacsóh Pongrác úti felüljárón, a középső, kétirányú hídágon a Róbert Károly körút felé haladó irányba lehet közlekedni.
A Volánbusz járatai módosított útvonalon közlekednek
A felüljárót érintő BKK-járatok útvonala nem változik, de az utasoknak esetenként hosszabb menetidőre kell számítaniuk. A Volánbusz Zrt. Budapestről induló járatai nem érintik a Kacsóh Pongrác út megállóhelyet. Az autóbuszok a Hungária körút – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – M3-as bevezető útvonal helyett a Hungária körút – Thököly út – Mexikói út – Horváth Boldizsár utca – M3-as bevezető útvonalon fognak közlekedni, és a Mexikói úti metró- és villamos végállomásnál lesz kijelölve számukra ideiglenes megállóhely a kimaradó Kacsóh Pongrác úti megállóhely helyett.
A kivitelezés során 2 dilatációt átépítenek, a felüljáró mintegy 165 négyzetméternyi felületen kap új szigetelést, valamint 1850 négyzetméternyi útpálya burkolatcseréje valósul meg.
Hídszigetelési munkálatok az Erzsébet hídon is
Az Erzsébet híd pesti lehajtójának déli oldalán 2023. szeptember 19-én kezdődtek meg a hídszigetelési munkálatok forgalmi sáv zárása mellett. A javítások több ütemben valósulnak meg a következő hetekben, a Pest felé tartó irányba 3, a Buda felé tartó irányba 2 forgalmi sáv folyamatos biztosítása mellett. A korlátozások miatt megszűntek a buszsávok az érintett szakaszon, kérjük az autósokat, hogy segítsék a buszok áthaladását az útszűkületen.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Október folyamán az Erzsébet híd budai lehajtóján, valamint a Hungária körúti felüljárón is lesznek hídszigetelési munkálatok.
A híd és a felüljárók burkolata a szigeteléssel együtt több helyen nagymértékben elhasználódott, az aszfaltburkolat javítása önmagában már nem elegendő, ezért szükségessé vált a szigetelés lokális javítása. A kivitelezések időtartama az időjárás függvényében módosulhat – zárul a közlemény.