Vadiúj autópálya épül szép csendben Magyarországon: már látszik a nyomvonal, itt húzódik

Pénzcentrum2023. július 30. 17:02

A közel 30 kilométeres, négysávos út épült meg az elmúlt hónapokban, ami mellett négy külön szintű csomópont, valamint egy Kraszna-folyó feletti híd is elkészült.

Idén kezdődött meg az M49-es gyorsforgalmi út fejlesztése a Duna Aszfalt Építő Zrt. kivitelezésében, aminek a munkálatait most egy videóban is megörökítették. A munkálatok pedig jól haladnak: eddig a magyarépítők.hu információi szerint eddig elkészült egy 30 kilométeres szakasza egy négysávos útnak, ami mellett készen van négy külön szintű csomópont, valamint egy Kraszna-folyó feletti híd is.

Az M49-es gyorsforgalmi út egyébként az M3-as autópályát köti össze a Szatmárnémeti közeli csengeri határátkelővel. A fent említett közel 30 kilométeres elkészült szakasz egyébként az M3-as autópályától Ököritófülpösig készült el.

Címkék:
autó, autópálya, m3, híd, csomópont, építés, gyorsforgalmi út, folyó,