Óriási átalakulás jöhet Budapest kerékpáros közlekedésében: a cél, hogy kevesebb legyen a konfliktus

MTI2023. július 7. 21:10

Elkészültek az engedélyezési tervek, komfortosabbá és biztonságosabbá válhatnak a Duna-menti kerékpárút I., II. és III. kerületi szakaszai - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken. Mint írták, a fejlesztés célja, hogy Budapest egyik legforgalmasabb kerékpáros-útvonalán biztonságosabban és gyorsabban lehessen haladni, úgy, hogy a sétálókkal, gyalogosokkal kevesebb legyen a konfliktus. A fejlesztés segíti, hogy még többen válasszák a kerékpárt munkába és iskolába járáshoz, vagy szabadidős céllal a belváros és Óbuda-Békásmegyer, valamint a környező települések között. A tervezést a BKK bonyolítja le, azt a Fővárosi Önkormányzat és az állam közösen finanszírozza - tájékoztattak.

A projekt során korszerűbb lesz és részben új nyomvonalon, a Dunához közelebb épül meg a békásmegyeri Barát-patak és a Lánchíd közötti, több mint tizenhárom kilométer hosszúságú út. A tervezett útvonal az északi városhatárnál közvetlenül kapcsolódik a három éve átadott, Békásmegyer és Szentendre közötti EuroVelo 6 kerékpárúthoz - melynek budapesti szakasza az egyik legforgalmasabb a Fővárosban - délen pedig a Lánchíd-felújítás keretében megújuló gyalogos és kerékpáros-aluljárón át a Duna-menti kerékpárút déli részéhez csatlakozik - ismertették.

A tervezett fejlesztések egyszerre szolgálhatják a budapestiek, az agglomerációban élők és a régióba érkező turisták, kirándulók érdekeit. A főváros egyik legszebb területét érintik a Duna-parton, ahol a korszerűsítés után a kerékpárral közlekedők és a gyalogosok is biztonságosabb környezetben élvezhetik a kilátást. A BKK beszámolója szerint a tervezéskor fontos szempont volt, hogy turisztikai, rekreációs és napi közlekedési célra egyaránt alkalmasak legyenek a létesítmények. A tervezett megoldások között szerepel új kerékpárút és sétány építése, a meglévő kerékpárút burkolatának szélesítése, felújítása, útbaigazító táblarendszer kialakítása, valamint a csomópontok biztonságosabbá tétele - sorolták.

Közleményükben beszámoltak arról is, hogy a tervezési és kivitelezési feladatok fele-fele arányban kormányzati és fővárosi forrásból valósulnak meg, a tervek az engedélyezési eljárások lefolytatása után, várhatóan 2024 elején lesznek készen. Ezt követően a munka egy közbeszerzés útján kiválasztott kivitelező bevonásával azonnal megkezdhető.

A tervezett beruházás részleteit ismertetve többek között arról tájékoztatott a BKK, hogy kerékpáros-pihenő épül az Újpesti vasúti híd környezetében, Óbudán a kerékpáros-útvonal a Duna közelébe kerül, a volt gázgyári terület mentén elválasztott gyalog- és kerékpárút jön létre, kiépül a kerékpárút a H-híd és a Szent XXIII. János pápa park között, a parkban kerékpáros-pihenőt is kialakítanak, a rakparti út mentén, illetve a Margit hídig tartó szakaszon felújítják és kiszélesítik a kerékpárutat, annak teljes szakaszán közvilágítás lesz, és a biztonságos kerékpározás érdekében a Csalogány utcai villamoskereszteződést is átépítik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az egész Európát behálózó kerékpáros-útvonal észak-pesti szakaszának az engedélyezési tervei már ugyancsak elkészültek, emellett az engedélyeztetés elindult a Budapest-Balaton-kerékpárút fővárosi szakaszán is, mely két ponton is csatlakozik majd az EuroVelo 6 Duna-menti dél-budai szakaszához - tájékoztattak.

A BKK ismertetése szerint a Fővárosi Önkormányzattal szorosan együttműködve igyekeznek megteremteni annak a feltételét, hogy a közlekedők a számukra legmegfelelőbb közlekedési eszközt válasszák, tekintettel arra, hogy az autót felváltó lehetőségek haszna nemcsak társadalmi, hanem környezeti is, hiszen ezzel csökken a zaj- és a légszennyezettség, javul a levegő minősége, élhetőbbé válnak a zsúfolt fővárosi útszakaszok.
A Főváros közlekedési fejlesztéseit összefoglaló "Budapesti Mobilitási Terv 2030" a közösségi, a kerékpáros- és a gyalogosközlekedés előtérbe helyezését tűzi ki célul, hogy Budapest élhetőbb, még inkább ember- és környezetbarát legyen - olvasható a BKK közleményében.

Címkék:
közlekedés, bkk, Budapest, kerékpár, bicikli, duna, kerékpárút, gyalogos,