Budapestre érkezett Varga Csaba: egy hónapja indult el a világ 9. legmagasabb hegycsúcsára

MTI2023. július 7. 19:15

Budapestre érkezett Varga Csaba hegymászó, aki július 2-án ért fel a pakisztáni Nanga Parbat 8126 méter magas csúcsára pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül. A nagyváradi hegymászó  július 3-án helyi idő szerint hétfő este, 20:30-kor érkezett a 4200 méteren fekvő alaptárborba, sikeresen lezárva a Nanga Parbat 2023 - MKE 150 expedíciót. Július 7-én sajtótájékoztatót tartott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Különös kihívást jelentett a Nanga Parbat megmászása - mondta el Varga Csaba az MTI-nek pénteken, miután megérkezett a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A hegymászó a Himalájában, a Pakisztán és Kasmír határán fekvő, 8125 méter magas Nanga Parbat hegycsúcsot pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül hódította meg.

Varga Csaba Nagyváradon élő hegymászó, építész kérdésre válaszolva elmondta: a Himalájában található Nanga Parbat megmászása a többi nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs meghódításához képest azért jelentett különös kihívást, mert a csúcs nagyon meredeken emelkedik ki a környezetéből, az expedíció bizonyos szakaszain pedig függőleges sziklafalakat kellett megmászni.

A 4200 méter magasan fekvő alaptábor és a 8125 méter magas hegycsúcs között körülbelül négyezer méteres szintkülönbség van, így a Nanga Parbat megmászásakor nagyobb szintkülönbséget kell legyőzni, mint az Everest, a világ legmagasabb, 8848 méteres csúcsának meghódításakor, ahol megközelítőleg 2300 méteres szintkülönbséget küzdenek le az alpinisták - tette hozzá Varga Csaba.

A hegymászó beszámolója szerint a Pakisztánban található hegycsúcs meghódításában több mint húsz éves alpinista tapasztalata segítette, az expedícióra többek között falmászással, kerékpározással, terepfutással és több akklimatizációs körrel is készült.

Az alpinista kiemelte: a mászás során végig jó formában volt, kiegyensúlyozottságát sikerült megőriznie, nem merült fel benne, hogy feladja. Varga Csaba elmondta, hogy az expedíció során az időjárás változékony volt: amikor felért a hegycsúcsra - ahol körülbelül 15 percet tudott tölteni - erősen fújt a szél, de később már az erős napsütés okozta meleg is próbára tette.

A mostani sikeres expedíciót az idén elhunyt két hegymászótársa és barátja, Győrffy Ákos és Suhadja Szilárd emlékének szeretné ajánlani - hangsúlyozta a hegymászó.

A sajtótájékoztatón a Fókusz is részt vett:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Varga Csaba elmondta: az expedíció - melyet a közmédia Hazajáró című turisztikai-honismereti magazinműsorának Facebook-oldalán követhettek az érdeklődők - egyik célja az volt, hogy Magyarország első turistaszervezete, a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) 150 éves jubileumáról is méltón módon megemlékezhessen. Az alpinista kiemelte: nagyváradi magyarként és magyar állampolgárként a sikeres expedícióval a határon túl élő magyarság motivációját szeretné erősíteni abban, hogy magyar identitásukat szülőföldjükön megőrizhessék.

Varga Csaba június 29-én hajnalban indult el a Nanga Parbatra. A 6750 méter magasan fekvő 3-as táborból július 1-én helyi idő szerint este 22 órakor indította a csúcstámadást, és 17 órás mászás után, július 2-án 15 óra körül érte el a Nanga Parbat 8125 méter magas csúcsát. Onnan 7 óra ereszkedést követően, a rögtönzött 4-es táborban eltöltött rövid pihenő után aznap 22 órakor ért le a 3-as táborba. Az összesen 24 órás szakadatlan hegymászás után az éjszakát a 3-as táborban töltötte, majd visszaereszkedett az alaptábora.

A nagyváradi alpinista a ma élő legtöbb, 8000 méternél magasabb hegycsúcsot meghódító magyar hegymászó. Ezzel a sikerrel már hat nyolcezrest - Gasherbrum II (8035 méter); 2014, Broad Peak (8051 méter); 2017, Manaszlu (8163 méter); 2019, Gasherbrum I (8080 méter); 2021, Dhaulagiri (8167 méter); 2023, Nanga Parbat (8125 méter) -  győzött le pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül.

A pakisztáni Himalája hegycsoportban, Pakisztán és Kasmír határán fekvő Nanga Parbat 8125 méteres magasságával a világ 9. legmagasabb hegycsúcsa. Először egy osztrák hegymászó, Hermann Buhl érte el 1953. július 3-án. Első nőként a francia Lilliane Barrard férjével, Maurice Barrard-ral 1984-ben hódította meg. A magyarok közül elsőként Erőss Zsolt mászta meg a csúcsot 1999. július 18-án (mivel nem volt csúcsengedélye, az eredménye nem hivatalos). 2013. július 19-én a csúcsra az erdélyi magyar Török Zsolt vezette romániai expedíció is felért.

Címlapkép: Kovács Tamás, MTI/MTVA

Címkék:
utazás, sport, ferihegy, liszt ferenc repülőtér, hegy, sajtótájékoztató, csúcs, hegymászó,