Nem hiszed el, mennyiért lehet itt strandolni: fillérekért élvezheted a titkos hazai termálfürdőt

Pénzcentrum2023. június 11. 12:02

Arról már rengetegszer írtunk, hogy 5000-6000 forint körül vannak Magyarországon a termálfürdő belépők, de az sem ritka, hogy több mint 8000 forintot kell fizetnünk érte. Azonban, ha az ember hajlandó utazni egy kicsit, akkor máris potom összegért, egészen konkrétan 1430 forintért is el tudunk menni strandolni, és élvezhetjük hazánk termálvizeit.

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki idén termálfürdőbe indulna, hogy lazítson kicsit. A legtöbb fürdő ára ugyanis sokszor 4 százalékkal is emelkedett tavaly óta, így nem ritka az, hogy 5000-6000 forintot is ki kell fizetnünk, de Budapest nagyobb fürdőibe a belépőjegy ára 7500 forintról indul, de könnyen 14000 forintba is kerülhet.

A 24.hu most viszont kiszúrta, hogy a földesi termálfürdőbe konkrétan aprópénzért tudunk elmenni. Itt ugyanis az egész napos felnőtt belépő 1430 forintba kerül, míg a gyerekeknek és a nyugdíjasoknak mindössze 850 forintot kell fizetniük. Ha pedig 4 óra után érkezünk, akkor 800, illetve 600 forintba kerül a belépő.

A Hajdúszoboszlótól 24 kilométerre lévő településen egyébként a hatvanas évek óta üzemel a termálstrand, ahol három medencével várják a kikapcsolódni vágyókat, közte egy 29 méter hosszú, feszített víztükrű úszómedencével és két melegvizes medencével.

Címkék:
utazás, forint, strand, termálfürdő, belépő, strandbelépő,