Csupa tragédiákkal ütött be a jó idő: 4 helyszínen, öten haltak meg autóbalesetben Magyarországon

Pénzcentrum2023. május 21. 10:03

Teljesen máshol, négy helyszínen öt halálos áldozatot szedő közúti autóbaleset történt szombaton. Ezek a következők voltak:

Ócsa magasságában történt balesetben egy 42 éves férfi meghalt, többen megsérültek. A gépkocsi tisztázatlan körülmények között sodródott árokba: az autó 42 éves férfi utasának életéért a kiérkező mentősök hiába küzdöttek, a helyszínen belehalt sérüléseibe. A gépkocsi sofőrje, valamint 42 éves női utasa súlyos, míg 33 éves női utasa könnyű sérülést szenvedett.  

A 3115-ös számú út 3-as kilométerszelvényében Nagykáta közigazgatási területéhez tartozó szakaszán közlekedett egy személygépkocsi, amikor 2023. május 20-án 16 óra 18 perckor - egyelőre tisztázatlan okból - lesodródott az úttestről, hídkorlátnak ütközött, többször megpördült, majd a szántóföldön állt meg. A sofőr meghalt.

Egy tehergépkocsi és egy személyautó ütközött össze, amelynek következtében két személy elhunyt a 306. számú főúton. A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. május 20-án 16 óra körül egy teherautó haladt a 306-os számú út 4. kilométerszelvényében, ahol frontálisan ütközött egy személygépjárművel, aminek utasai nem élték túl a tragédiát.

Halálos baleset történt Somocs megyében is, A rendelkezésre álló adatok alapján 2023. május 20-án 17 óra körül a 6-os számú főút 248. kilométerszelvényében, Darány és Istvándi között - eddig tisztázatlan körülmények között – egy személyautó lehaladt az úttestről és fának ütközött. A járműben egy férfi utazott, ő elhunyt.

Címkék:
baleset, autóbaleset, közúti baleset, balesetek, közúti balesetek, autóbalesetek,