Mesterlövészek és helikopterek lepik el Budapestet: lesz, aki a saját lakását sem hagyhatja el ekkor

Pénzcentrum2023. április 24. 09:01

Kiemelt készültséggel várják Ferenc pápa érkezését Magyarországra. Rengeteg csatornafedelet hegesztenek le, de durva lezárások is lesznek – írja a Magyar Nemzet.

A látogatás tervezett helyszínein, az oda vezető utakon, sőt a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről a Szent István-bazilikához vezető három lehetséges úton még a csatornafedeleket is lehegesztik és a kandelábereket is ellenőrzik – írják. Közölték azt is, hogy a látogatás valamennyi helyszínén, az oda vezető utak mentén valamennyi csatornahálózatot átvizsgálják – részben már át is vizsgálták – robbanóanyag, fegyverek után kutatva.

Kiemelték, az április 28–30. között apostoli út által érintett közterületek alatti csatornaszakaszokon bombakereső robotokat használnak, de ahova ember is befér, ott személyesen is ellenőriznek, elsősorban a Terrorelhárítási Központ (TEK) tűzszerészei. Kiderült az is, hogy a csatornázási művek szakemberei a csatornafedelek lehegesztésén kívül egyes csatornaszakaszokat a föld alatt is lezárnak, amiket a hatóságok folyamatosan figyelni fognak.

Egyelőre azt sem lehet tudni, pontosan melyik konvojjal érkezik majd a pápa a belvárosi részekben, az viszont már kiderült, hogy a látogatás teljes időszaka alatt mesterlövészek dolgoznak majd, ahogy a rendőrség légi rendészete is jelen lesz, és a helikoptereket is gyakrabban lehet majd látni. De drónok hada is bevetésen lesz. A pápa a világ négy legveszélyeztetettebb csúcsvezetőjének egyike, ezért a készültség. Ami mindezeken túl akkora, hogy várhatóan

Címkék:
egyház, terrorveszély, pápa, terrorelhárítás, készültség, terrorelhárítási központ, katolikus egyház, ferenc pápa,