Pénzcentrum • 2023. március 16. 21:33
A magyarok régóta büszkék a jó és olcsó tömegközlekedésükre, azonban ez távoláll a valóságtól: egy, a világ 45 országát vizsgáló tanulmány szerint bőven a középmezőnyben helyezkedünk el. A Picodi portál elemzői szerint ugyanis a fizetésünk 2,5 százalékát költjük el átlagosan egy havi bérletre.
Egy új tanulmányban azt vizsgálták meg, hogy egy-egy város lakója mennyit költ egy vonaljegyre, illetve havi bérletre. A vizsgálat 45 városból mindössze 3-ban (Luxemburg, Tallinn és Valletta) ingyenes a lakosok számára a közlekedés, miközben Budapest ebben a felmérésben valahol a középmezőnyben végzett.
A legtöbbet egy vonaljegyért a londoniak (4,85 euro), a zürichiek (4,44 euro) és az oslóiak (3,65 euro) fizetnek, miközben Londonban (253 euro), Melbourne-ben (178 euro) és Dublinban (155 euro) kell fizetniük a lakosoknak. Ehhez képest a magyar fővérosban, Budapesten egy havi bérlet mindössze 25 euro, azaz 9500 forint.
Ha viszont már a havi bérletek árát összehasonlítjuk a bérekével, akkor a legrosszabbul São Paulo lakossága kárt, ahol a város összes tömegközlekedési eszközére érvényes havi bérlet az átlagfizetés 14,3 százalékát teszi ki. Őket követi London (7,5 százalék) és Isztambul (7,4 százalék). Ehhez képest a budapesti lakosok nettó átlagfizetésének a 2,5 százalékát teszi ki a bérlet. Hasonló adatokkal rendelkezik Pozsony is (szintén 2,5 százalék) és Szófia (2,6 százalék), azonban Varsóban már csak az 1,8 százaléka a bérlet ára az átlagfizetésnek.
A tömegközlekedés ára Magyarországon
A tanulmányban megnézték az egyes magyar városokat is, ahol nagy meglepetésre messze nem Budapest lett a legdrágább: Miskolcon és Szegeden 430 forintba kerül egy vonaljegy, Pécset 400 forintba, Debrecenben pedig 380 forintba, míg Budapesten 350 forintot kell fizetnünk.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A havi bérlet áráról azonban ez már nem mondható el: Budapest a maga 9500 forintjával magasan nyert. Miskolcon ugyanis 9400 forint a bérlet ára, míg a legolcsóbb Győrben, ahol egy havi bérletért csak 5600 forintot kell fizetni.