Kiadták a figyelmeztetést: óriási mennyiségű eső eshet, sőt, még havazhat is

Pénzcentrum2023. január 16. 10:55

Mediterrán ciklon hoz sokfelé csapadékos időt. Előrejelzések szerint hétfőn elsősorban eső várható, de reggel, délelőtt főként a Dunántúl nyugati felén, valamint az ország középhegységeiben havas eső, havazás is kialakulhat. A hét további részében szintén esély mutatkozik hózáporra, havazásra. Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint Magyarország két megyéjében, Zalában és Somogyban is első szintű (citromsárga) figyelmeztetés van érvényben hétfőn az eső miatt.  

Hétfőn és kedden az ismétlődő jelleggel érkező csapadékzónákból a Nyugat-Dunántúl magasabban fekvő területein, majd napközben fokozatosan a Dunántúli-, illetve Északi-középhegység csúcsain is havazásba válthat a csapadék, így ezeken a területeken néhány centiméter, olvadozó, tapadó hóréteg kialakulhat. Ma Somogy megye nyugati felében akár 3 cm nedves, tapadó hó is összegyűlhet. Kedd délután az intenzívebb csapadékot néhol az Alföldön, délkeleten dörgés, villámlás kísérheti.

Ma Zala és Somogy vármegyékben a déli órákig kitarthat a csapadéktevékenység. Ezeken a területeken az eddig már lehullott mennyiséggel a 24 órás csapadékösszeg meghaladhatja a 20 mm-t, majd estefelé újabb csapadékrendszer érkezik, amely által kedden ismét jelentős mennyiség eshet. Az északkeleti országrészben emellett kedden, (illetve szerda délig) a 24 órás csapadékösszeg szintén meghaladhatja a 20 mm-t - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

Címkék:
havazás, eső, déli, omsz, nyugat, dunántúl, esőzés, somogy, nyugati,