Egyre nő az utazási kedv: nem tudnak a fenekükön maradni a magyarok

MTI2022. december 7. 21:30

Az utazási kedv ismételt erősödésével tavaly az európai légi úton közlekedők száma megközelítette a 373 milliót, ami 35 százalékkal haladta meg a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások jellemezte 2020-as év adatait, emellett az áruk és a postai küldemények szállítása is újabb lendületet vett tavaly – adta hírül az MTI.

A koronavírus-járvány kezdetén, 2020-ban az azt megelőző év adataihoz képest erőteljesen, 73 százalékkal csökkent az európai légiutasok száma. Ez azt mutatja, hogy a tavalyi 35 százalékos emelkedés ellenére is még mindig jelentősen elmaradunk a korábbiaktól.

Az Európai Unió országai közötti, határokon átnyúló európai légi személyszállítás az unión belüli közlekedés 38 százalékát, a nemzeti, országon belüli közlekedésnek pedig a 23 százalékát tette ki 2021-ben. Tavaly 2020-hoz képest az unióból induló, de az EU-n kívülre irányuló közlekedés részaránya 5,5 százalékkal, míg az EU-n belüli közlekedés 4,5 százalékkal nőtt az Eurostat adatai alapján.

Az európai repülőterek közül a párizsi Charles de Gaulle nemzetközi légikikötő bonyolította legnagyobb forgalmat, ahol 26,2 millió utas fordult meg tavaly. Az hollandiai Schiphol nemzetközi repülőtér 25,5 millió, a frankfurti légikötő 24,8 millió, a madridi 23,2 millió, a barcelonai nemzetközi repülőtér pedig 18,5 millió légiutast szolgált ki. Ehhez képest több mint 3,8 millió utas fordult meg  2020-ban a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, míg tavaly közel 4,6 millióan.

Címkék:
közlekedés, európa, európai unió, utas, nemzetközi, millió, reptér, liszt ferenc repülőtér, reptér budapest,