Borús hétvége vár a magyarokra: záporok tarolhatják le hazánkat

Pénzcentrum2022. szeptember 9. 18:34

Az éjszaka több hullámban számíthatunk esőre, záporesőre, zivatarra. Hajnalra viszont elvékonyodik a felhőzet, helyenként párássá válhat a levegő, foltokban köd is képződhet - írja az OMSZ.

Pénteken miközben a keleti tájakon gomolyfelhős, napos időben van részünk néhol záporral, zivatarral, addig nyugat felől egyre vastagabb felhők érkeznek fölénk, és fokozatosan növekszik a csapadék esélye is. Éjszakára átmenetileg mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet, és esőre, záporesőre, zivatarra több hullámban számíthatunk, amelyet lokálisan intenzív csapadék is kísérhet. Hajnaltól nyugat felől felszakadozik a felhőzet, és délutánra már a csapadék is az északkeleti, keleti megyékre szorul vissza, majd estére ott is megszűnik.

Szombat délután nyugat felől vastagabb felhőtömb húzódik fölénk, amelyből kevés helyen ismét eshet. Az északnyugati szelet élénk, szombaton nagyobb területen erős lökések kísérik. Zivatarok környezetében is lehetnek erős vagy viharos lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 18 fok között változik. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 20 és 26 fok között alakul, de északkeleten pár fokkal hűvösebb maradhat az idő.

Címkék:
időjárás, hőmérséklet, eső, zivatar, zápor, csapadék, nyugat, keleti,