Végre! Újraindul két népszerű járat a WizzAir-nél, ide mehetnek vele a kalandvágyó magyarok

Pénzcentrum2022. augusztus 29. 21:30

A Wizz Air közleményben jelentette be, hogy az őszi időszakban újraindítja két népszerű járatát. Az utazni vágyók így újra olyan egzotikus desztinációkra utazhatnak majd a WIZZ segítségével, mint Egyiptom egyik legnépszerűbb üdülővárosa, Hurghada, vagy Jordánia ékköve, Akaba.

A Vörös-tenger partvidékén fekvő Hurghada mindössze négy óra alatt elérhető Budapestről. A turistaparadicsom nem csupán korallzátonyaival és kristálytiszta tengerével, de búvárkodási és szafarilehetőségeivel is várja a felfedezni vágyókat. Novembertől ugyancsak elérhető lesz a Közel-Kelet egyik kiemelt úti célja: a jordániai Akaba szintén a tengerpartok kedvelőinek nyújthat életre szóló élményt.

A közlemény szerint a két népszerű útvonal így fog repülni:

  • A Budapest – Akaba járat október 3-tól kedden és szombaton jár majd, jegyek már 20 190 forinttól elérhetők;
  • A Budapest – Hurghada járat november 5-én indul, szombatomként jár majd. Jegyek itt is 20 190 forinttól érhetőek majd el.

A COVID-19 korlátozások enyhítése és a PCR-tesztre vonatkozó követelmények eltörlése a beoltott utazók számára ismét egyszerűbbé tette a légi közlekedést, ami több spontán utazási lehetőséget tesz lehetővé. A légitársaság azt javasolja, hogy az utazni vágyók mindenképpen ellenőrizzék, és szükség esetén újítsák meg a már lejárt, vagy lejárat közeli (kevesebb, mint 3 hónapig érvényes) úti okmányukat a repülőutak előtt.

Közleményükben kiemelik: azáltal, hogy a foglaláskor az utasok igénybe vehetik a társaság egyik szolgáltatását, a Wizz Air utasainak lehetőségük van arra, hogy váratlan esemény, időpont- vagy útvonalváltoztatási igény esetén átszervezhessék a foglalásukat egy másik Wizz Air-járatra. Ez a lehetőség a jelenlegi bizonytalan körülmények között is kényelmesebbé és nyugodtabbá teszi az utazások lefoglalását.

Címkék:
utazás, Wizz Air, repülő, légitársaság, egyiptom, wizzair, jegyek, repülőgép, airport, járat, repülőgéptársaság,