Esőzés vár a magyarokra a jövő héten: erre kell mindenkinek készülnie

MTI2022. augusztus 21. 17:32

Borúsabb, csapadékosabb idővel indul a jövő hét, de aztán egyre több lesz a napsütés és többfelé visszatérnek a 30 Celsius-fok körüli csúcsértékek. Hétfőn továbbra is számítanunk kell záporokra-zivatarokra, 20 fok körül alakul a hőmérséklet.

Hétfőn többfelé várható zápor, zivatar, a Dunántúl nyugati részén inkább csak eső lesz a jellemző. A zivatarokhoz elsősorban felhőszakadás társulhat. A Dunántúlon az északi, északnyugati irányú szél nagy területen megélénkül, nyugaton erős lökések is kísérhetik. Másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a változó irányú légmozgás. Zivatarok környezetében erős széllökések is lehetnek. A minimumok 13 és 20 fok között alakulnak. A maximumhőmérséklet a Dunántúlon 20 és 25 fok között várható, de a tartósabban csapadékos nyugati megyékben pár fokkal hűvösebb is lehet, míg a Dunától keletre általában 23 és 28 fok között várható, sőt az északkeleti megyékben pár fokkal ennél melegebb is lehet.

Kedden és szerdán a több-kevesebb napsütés mellett szórványosan előfordul záporeső, zivatar. A Dunántúlon helyenként megerősödik, zivatarban viharossá fokozódik a szél. Kedden a legalacsonyabb hőmérséklet 12 és 19, a legmagasabb hőmérséklet 20 és 29 fok között alakul. Szerdán a hajnali 12-18 fokról délutánra 25-30 fokig melegszik a levegő.

Csütörtökön és pénteken a több órás napsütés mellett elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, de zivatarban erős vagy viharos széllökések is lehetnek. Csütörtökön a minimumok 13 és 19, a maximumok 26 és 32 fok között várhatók. Pénteken a hajnali 13-21 fokról általában 28 és 33 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Szombaton és vasárnap sok napsütés várható, de egy-egy zápor, zivatar is előfordulhat. A minimumok mindkét nap 13 és 21 fok között alakulnak. A csúcsértékek szombaton 28 és 33, vasárnap 29 és 34 fok között várhatók - olvasható az előrejelzésben.

Címkék:
szél, időjárás, kánikula, nyár, hőmérséklet, zivatar, napsütés, jövő, meleg, széllökések, zivatarok,