Itt a várva várt felfrissülés: egy ideig marad a borult, zivataros idő

Pénzcentrum2022. július 5. 08:02

Egy hidegfront hatására átmenetileg megnövekszik felettünk a felhőzet, amely a front mögött a legtöbb helyen gyorsan csökkenni kezd. Délelőtt leginkább a Dunántúlon, a déli óráktól a Duna-Tisza közén, majd késő délutántól, kora estétől a Tiszántúlon fordulhatnak elő záporok, zivatarok - írja a met.hu.

Az északias szél nagy területen lesz élénk, erős. Zivatarok környezetében átmenetileg viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 24 és 37 fok között alakul, az alacsonyabb értékeket az ország nyugati felén, a magasabbakat délkeleten mérhetik. Késő estére 17 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet.

Egy átvonuló fronthoz kapcsolódóan több helyen számítunk zivatarok kialakulására. A Dunántúlon délelőtt az eső, zápor melletti zivatarokból néhol 20-30 mm csapadék hullhat rövid idő alatt, majd már csak kevesebb helyen (főként az Észak-Dunántúlon) alakulhatnak ki újabb zivatarok. A déli, kora délutáni órákban a Duna-Tisza közén, majd késő délután, este már a Tiszántúlon, északkeleten járó hidegfrontot sok helyen kísérheti 60-70, zivatar környezetében 70-90 km/h-s szélroham. Legjobb eséllyel a keleti országrészben akár heves zivatarok is kialakulhatnak 80-90 km/h feletti szélrohammal, felhőszakadással (rövid idő alatt 20-30 mm csapadékkal), nagyobb méretű jéggel.

Az érkező front hatására délutánra a középső országrészben is visszaesik a hőmérséklet, de a keleti, délkeleti tájakon még 27-29 fok körüli napi középhőmérséklet várható.

Címkék:
időjárás, nyár, hőmérséklet, zivatar, zápor, meleg, időjárásjelentés, zivatarok,