Áremeléssel nyitottak a hazai strandok, fürdők: ennyivel kerülnek többe a belépők 2022-ben

Világgazdaság2022. június 28. 09:28

Minden hazai fürdő és strand áremeléssel indította a szezont, miután egy május végi salátatörvény feloldotta az önkormányzati intézményekre vonatkozó áremelési tilalmat mondta a VG-nek Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára. Viszont nem mert 25-30 százaléknál nagyobb mértékben árat emelni a fürdők többsége, holott a saját költségeik jóval nagyobb mértékben nőttek, ráadásul két évig befagyasztott árakkal kellett működniük.

Az önkormányzati fürdők belépőjegyeinek ára zömében 20-25 százalékkal nőtt, ami nyilvánvalóan nem fedezi a teljes költségnövekedést, különösen nem azokban a fürdőkben, amelyek főleg a helyi vendégforgalomból élnek - írja a lap. A költségek azonban elszálltak: emelkedett a fürdők rezsiköltségének jókora részét kitevő áramár, néhol a korábbi ár ötszöröse szerepel az éves szerződésben. A fürdők nem számítanak kkv-nak, mivel önkormányzati cégek, nem pedig lakossági fogyasztók, nem fix áron kapják az energiát.

Az elmúlt két évben a Covid miatt nem utaztak sokan külföldre, most pedig a háború, a repülőjegy drágulása és az euró erősödése segítheti a belföldi turizmust Balogh Zoltán szerint, aki biztos abban, hogy a fürdőhelyek a nyári utazási célpontok tervezésénél is a toplisták élére kerülnek. A fürdőüzemeltetők remélik, hogy a nagy cégek továbbra is szívesen adnak Szép-kártyát dolgozóiknak. E kártya bizonyítottan még mindig fontos forrás a belföldi turizmusban.

A hazai fürdőbelépők ára régiós szinten igen kedvező: a szomszédos országokban jellemző 30 eurós, 12 ezer forintos árat még a legdrágább magyarországi fürdőben sem kérik el. A hazai strandok legfeljebb 2,5-4 ezer, a budapesti történelmi gyógyfürdők újabban 7-8,5 ezer forintos jegyet kínálnak.

Címkék:
utazás, nyaralás, strand, fürdő, nyár, gyógyfürdő, termálfürdő, fürdőszövetség, fürdők,