Itt az első igazi nyár a pandémia óta: a magyarok zöme itt vakációzna

Pénzcentrum2022. június 25. 15:01

Ez az első olyan nyár, amikor az összes Covid-19-hez kapcsolódó korlátozást feloldottak, ami óriási fellendülést mutat a repülőjegy foglalásokban a Kiwi.com adatai alapján. A globális volumenek megháromszorozódtak a tavalyi évhez képest, és 59%-kal haladják meg a 2019-es adatokat. A magyaroknál kiemelkedő az utazási kedv, tavalyhoz képest hatszorosára nőtt a foglalások száma. A legtöbb honfitársunk idén nyáron Olaszországba, Spanyolországba és Görögországba repül. A jelenlegi utazási roham közepette egy új tendencia is megjelent.

A Kiwi.com-on idén nyáron ötmilliárd keresés - majdnem kétszer annyi (1,9), mint tavaly nyáron – érkezett a „bárhová" irányuló utazásra, ami azt jelenti, hogy nem konkrét desztinációra keresnek, csak utazni szeretnének. Ez a „mindegy, hogy hová, csak utazzunk már” szemlélet a magyarokra különösen jellemző, és a nyári hónapokra még inkább felerősödött. 2021-hez képest megháromszorozódott, 22 millióra nőtt azoknak a kereséseknek a száma, ahol a célállomást üresen hagyták, és csak a többi mezőt töltötték ki a magyarok.

A bezártság után újra lehet felfedezni, pihenni és elmenekülni a mindennapokból; idén nyáron a globális toplisták élén olyan úti célok állnak, mint Olaszország, Spanyolország, Thaiföld, Malajzia és Kolumbia. A repülővel utazó honfitársaink körében is Olaszország a sláger, az oldalon keresztül ide vett repülőjegyet június 19-ig a nyári hónapokra a legtöbb magyar. Olaszországot követi Spanyolország, majd Görögország. A lista 4. fokára az Egyesült Királyság állhatott megelőzve Franciaországot.

A keresési listát Barcelona vezeti továbbra is a nyári hónapokra, amelyet London, majd Párizs követnek. Érdekesség, hogy azok közül, akik a „bárhová”-t írták be célállomásnak, azok közül a legtöbben végül Londonba vettek repülőjegyet. A 2. város ezen a listán Párizs, majd Milánó. Az idei nyár abszolút utazási trendjeként figyelhető meg a rugalmasság a költségvetés, az utazási időpontok és az utazás módja tekintetében, valamint az, hogy akárhová szívesen utazunk.

Sok utazó a Covid-19 után rugalmasabb és kreatívabb az utazásaival kapcsolatban.  Sokuknak lehetőségük van bárhonnan dolgozni, ami lehetővé teszi számukra, hogy megőrizzék munkahelyük stabilitását, miközben egy új úti célt fedeznek fel.  Egyesek a lehető legtöbbet akarják kihozni a költségvetésükből, és a lehető legkedvezőbb áron akarnak világot látni, míg mások a lehető legtöbbet akarnak utazni, és minél több országot meglátogatni, hogy bepótolják a kiesett időt

- mondja Eliška Řezníček Dočkalová, a Kiwi.com ügyfélélményért felelős igazgatója.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az utazási oldal összefoglalta, hogyan hackelheti meg bárki az összes olcsó és ismeretlen utazási lehetőséget idén nyáron, ha egyedi keresési lehetőségeket használ. Egy szépen felépített keresőeszköz sok időt takarít meg az utazóknak. A weboldalon vagy konkrét úti célokra és időpontokra kereshetünk, amelyeket meg szeretnénk látogatni, vagy mindkét esetben a „bárhol" gombra kattinthatunk, és megnézhetjük, mi jelenik meg. A keresősáv alatti szűrőkben beállíthatjuk az árkategóriát, a hét napjait, amikor utazni szeretnénk, a közlekedési eszközt, amelyet be szeretnénk vonni, kiválaszthatjuk, hogy a találatok között csak közvetlen vagy csatlakozó utak is szerepeljenek, milyen poggyásszal szeretnénk utazni, és még azt is, hogy milyen tevékenységeket szeretnénk végezni.

Minden egyes szűrő alkalmazásával megjelenik a kiválasztásoknak megfelelő úti célok szűkített listája. Ha a választás megtörtént, egy újabb szűrőcsoport áll rendelkezésre, arra az esetre, ha valakinek szüksége lenne rá. Ezekben kizárhatunk olyan országokat, amelyeken nem szeretnénk átrepülni, ami hasznos, ha nem akarunk extra pénzt költeni tranzitvízumokra, vagy ha több légitársaság is repül a célállomásra, kiválaszthatjuk és eltávolíthatjuk a légitársaságokat.

Aki nem tudja eldönteni, hogy hova utazzon, annak érdemes megnézni a portál Deals oldalát.  Ez egy speciális eszköz, amellyel remek,kedvezményes repülőjegy-árak találhatók, a hazai repülőtérről számítva km/ár alapján.  Amikor az algoritmus megtalálja a legolcsóbb útvonalakat, azok megjelennek a Deals oldalon, ami azt jelenti, hogy bármikor új ajánlatok is elérhetőek lehetnek, így az utazók folyamatosan hozzáférhetnek a hihetetlenül olcsó jegyekhez. Ha egy utazás alkalmával több országot is bejárnánk, akkor ez az eszköz segíthet. A Nomad egy egyedi keresési lehetőség, amelyen az utazóknak csak annyit kell tenniük, hogy beírják az összes úti célt, amelyet meg szeretnének látogatni, és hozzáadják, hogy mennyi ideig szeretnének az egyes helyeken maradni. Az algoritmus megkeveri az összes lehetséges járatot, és a legolcsóbb kombinációt ajánlja fel a foglaláshoz.

Címkék:
utazás, nyaralás, utazásszervezés, vakáció, utazási iroda, turista,