Nem várt gyerekvédelmi krízis kezdődött: több ezer gyerek vált menekülté

Pénzcentrum2022. május 25. 20:45

Bár pontos adatokról nem beszélhetünk, de megközelítőleg 7500 ukrán gyerek válik nap mint nap menekültté, akik közül sokan kísérő nélkül mennek át a határon és érkeznek meg egy országba, ahol a nyelvet se beszélik. Így pedig nem csak egy életen át tartó traumát kell feldolgozniuk, de könnyedén a kizsákmányolás áldozataivá is válhatnak az UNICEF szakértője szerint, aki az RTL Klub Reggeli vendége volt.

A II. világháború óta nem volt akkora menekült krízis Európában, mint most, az orosz-ukrán háború kitörése után pár hónappal. Ennek pedig a legnagyobb elszenvedői a gyerekek, közülük is azok, akik kísérő nélkül érkeznek meg egy idegen országba.

Azok a gyerekek, akik a szüleikkel maradnak, ők egészen jól fel tudnak dolgozni egy ilyen eseményt is. De vannak olyan gyerekek, akik kísérő nélkül kell, hogy elhagyják az országot, nekik különösen nehéz. Ráadásul vannak olyanok, akik eleve szülők nélkül élnek. Ők a legkiszolgáltatottabbak

– mondta el a pszichológus, aki kiemelte, hogy ezekben az esetekben a felelősség azoknál van, akik a határátlépéskor segítenek, hiszen rajtuk múlik, hogy rossz kezekbe kerülnek-e a gyerekek. Ha látja valaki, hogy egy gyerek kísérő nélkül van mindenképpen valakit rendelni kell mellé, hiszen könnyedén emberkereskedelem áldozatává is vállhatnak.

Ez pedig azért lehet, mivel egy ilyen helyzetben ezek a gyerekek a legelesettebbek, azok, akiknek a legjobban szüksége van biztonságra. Így könnyebben elhiszik a hazugságokat és keverednek bajba. Éppen ezért is kiemelkedően fontos, hogy a lehető legrövidebb idő alatt gyámot találjanak nekik.

Címkék:
gyerekek, gyerek, ukrán, orosz, gyerekvédelem, krízis, háború, orosz-ukrán válság, orosz-ukrán krízis, orosz-ukrán háború,