Bekeményítenek a kedvelt magyar turistacélpontban: komoly pénzt kérnek a belépésért

Pénzcentrum2022. április 20. 10:02

A jövő év elejétől végleges hatállyal bevezethetik az előjegyzési rendszert az egynapos turisták esetében Velencében, ahol a város megelégelte a turisták áradatát.

Júniustól kísérleti jelleggel, a jövő év elejétől pedig végleges hatállyal bevezetik az előjegyzési rendszert az egynapos turisták esetében Velencében, ahova első ízben húsvétkor tértek vissza igazán tömegesen a látogatók.

Luigi Brugnaro polgármester a La Repubblica című lapban kedden megjelent interjúban jelentette be, hogy júniustól életbe léptetik az évek óta tervezett előjegyzési és belépődíjas rendszert az egyre növekvő turistaáradat szabályozása érdekében. A polgármester szerint Velence a világon az első olyan város, ahol bevezetik ezt a nehéz kísérletet.

Ez alapján az egy napra érkezők, tehát Velencében szállást nem foglaló turistáktól beszedett belépődíj 3 és 10 euró között lesz majd, attól függően, hogy mekkora a lagúnák városának látogatottsága az egyes napokon. A díj összegét igyekeznek majd úgy megállapítani, hogy a turisták száma ne haladja meg a napi 40-50 ezret, olvasható az RTL.hu-n.

A világjárvány előtt évente 30 millió ember kereste fel Velencét, a koronavírus-járvány csillapulásával pedig a turisták fokozatosan visszatértek. Az első igazi áradatot húsvétkor érzékelték a helyiek, vasárnap 140 ezren, hétfőn csaknem 100 ezren érkeztek. Az előzetes online regisztrációt kezdetben különféle kedvezményekkel, például olcsóbb múzeumi belépőjegyekkel ösztönzik. Elvárják az előjegyzést a Veneto tartományban élő olaszoktól is, akiknek azonban nem kell fizetniük, és indokolt esetben, például temetés vagy rokonlátogatás esetén, regisztrálniuk sem kell. Elképzelhető, hogy idővel a város legfontosabb belépési pontjain kapukat állítanak fel a rendszer zavartalan működteté  se céljából.

Címkék:
turista, város, vasárnap, velence, belépő, korlátozás, turisták,