Pénzcentrum • 2022. április 14. 16:01
Hidegfront érkezik nagypénteken a Kárpát-medencébe. Ennek következtében a húsvéti hosszú hétvégén lehűl a levegő, néhol eső, zivatar is várható - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön a Facebook-oldalán.
Átmenetileg megvastagszik a felhőzet. Elsősorban a Dunántúlon és északkeleten fordulhat elő eső, zápor, néhány helyen zivatar is. Nagy mennyiségű csapadékra most nem kell számítani, de egy-egy intenzívebb góc rövid idő alatt több milliméternyi eső is hullhat - ismertették, kiemelve, hogy az esővel a szaharai por is keveredhet.
Az országos középtávú előrejelzésükben azt írja a szervezet: péntek délelőtt északon felhősebb, az ország déli felében még fátyolfelhős-napos idő ígérkezik. A nap második felében északon már kisüthet a nap. Eső, zápor elsősorban a Dunántúlon és északkeleten fordulhat elő, nyugaton néhány zivatar is kialakulhat. Zivatarveszély miatt Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést is kiadtak.
Hozzátették: nagy területen megélénkül a szél, átmenetileg, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 és plusz 11 fok között alakul, délen, délkeleten lesz hűvösebb, északnyugaton pedig enyhébb a hajnal. A legmagasabb hőmérséklet 16 és 24 fok között valószínű, északon lesz hűvösebb, délkeleten melegebb.
Szombaton, húsvétvasárnap és húsvéthétfőn a több-kevesebb napsütés mellett szórványosan záporok várhatók, nagyobb eséllyel az ország keleti felén-kétharmadán. Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a szél is.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Szombaton a minimumok plusz 3 és 8, a maximumok 10 és 18 fok között várhatók. Vasárnap hajnalban jellemzően mínusz 2 és plusz 5 fok között alakulnak az értékek, de a fagyzugokban akár mínusz 5 fok is lehet. Délután többnyire 10-14 fokig melegszik a levegő.
Hétfőn a minimumhőmérséklet többnyire mínusz 2 és plusz 3 között valószínű, de a fagyzugokban hidegebb is lehet. A maximumhőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul - olvasható az előrejelzésben.