Ők Budapesten a legnagyobb vesztesei a koronavírus-járványnak: hogy lehet ebből felállni?

Pénzcentrum2022. február 21. 20:31

A február 21-i Idegenvezetők Világnapjával kezdetét vette az új budapesti turisztikai évad, melyet a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) rendezvényén nyitottak meg. Az eseményen a főváros idegenforgalmi helyzetének ismertetése mellett értékelték a kamara eddigi válságkezelő kezdeményezéseit.

A BKIK Kereskedelmi Tagozata által összesített adatok szerint a turizmus területén Budapest a legnagyobb vesztese a 2020 márciusa óta tartó pandémiás időszaknak. A járványidőszakot megelőző év rekordteljesítményével szemben a COVID elleni védekezéshez kapcsolódó hazai és nemzetközi korlátozások egyes turisztikai szegmensekben akár 50%-ot is meghaladó visszaesést eredményeztek. 2020-ban országos szinten a belföldi vendégéjszakák száma például 40%-kal, a külföldieké közel 80%-kal, Budapesten a belföldieké közel 60%-kal, a külföldieké 80%-kal maradt el a 2019-es adatoktól - áll a kamara közleményében.

2021-ben a fővárosba az országosan mért 46%-os csökkenéshez képest még kevesebb külföldi vendég érkezett: ez a szám több mint 50%-kal maradt el az előző évitől. Az idegenforgalom visszaesése különösen nehéz helyzetbe hozza a vendégek ellátásában részt vevő budapesti szolgáltatókat, így az attól igen nagy mértékben függő idegenvezetőket is.

A kamara által összesített, a pandémiás időszak két évét érintő adatokból kitűnik, hogy a fővárosi turisztikai szektornak hosszabb távon kell nélkülöznie a külföldi vendégeket. Nincs időnk várni, tovább kell dolgoznunk azon, amit a szektor adózási könnyítésein és a célzott pályázatokon túl a kormányzat már korábban kezdeményezett: a belföldi turizmussal kell pótolnunk az elhúzódó kiesést, hogy az iparágban dolgozó, még működő szolgáltatók, köztük az idegenvezetők talpon maradhassanak

– mondta el Szatmáry Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tiszteletbeli elnöke.  A kamara továbbá szakmai ajánlást fogalmazott meg a COVID-19 fertőzés veszélyét csökkentő légsterilizáló eszközök használatával kapcsolatban is: többféle készülékbeszerzési kedvezményt biztosít a vállalkozásoknak és önkéntes tagjainak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Címkék:
utazás, nyaralás, válság, bkik, covid,