Tragédia a pesti Coopban: leszakadt a mennyezet, egy ember meghalt

Pénzcentrum2021. december 28. 15:40

Egy ember meghalt, egy pedig megsérült, miután rájuk szakadt a galéria egy budapesti élelmiszerboltban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője kedden az MTI-vel. 

A baleset egy VIII. kerületi, Baross utcai boltban történt. Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel közölte, hogy a törmelék és a galériában felhalmozott áru – mintegy 20 négyzetméteren – négy embert temetett maga alá, közülük hármat sikerült kimenteni.

Egy férfit a tűzoltók emeltek ki a romok alól, őt a mentőszolgálat munkatársai megpróbálták újraéleszteni, de sérüléseibe a helyszínen belehalt. Egy ott dolgozó nőt pedig kórházba vittek. A tragédia körülményeinek tisztázására a BRFK gondatlanságból elkövetett emberölés vétség gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben indított nyomozást, szakértők bevonásával -írja a Police.hu.

Józsefváros Újság értesülése szerint a baleset délelőtt 11 körül történt, a katasztrófavédelem azonnal kivonult, a VIII., IX. és XX. kerületekből is érkeztek autók. A tűzoltók két embert sikeresen kimentettek a beszakadt galéria romjai és az ott tárolt dolgok alól, ők könnyebb sérülésekkel megúszták a balesetet. Egy személy mentése 13 órakor fejeződött be, őt azonban nem tudták élve kihozni a romok alól.

A Telex a helyszínen meg tudta kérdezni Szili-Darók Ildikó alpolgármestert, aki azt mondta, egy üzletkötő halt meg, „aki az árut hozza-viszi”, és aki a tulajdonos személyes ismerőse volt. A könnyű sérült egy alkalmazott. Azt is mondta, hogy jobban kell majd az önkormányzatnak ellenőriznie a jövőben, hogy ezek a kis galériák mennyire terhelhetők, betartják-e a terhelési előírásokat az üzletek. Azt mondta, statikusok vizsgálják azt a mennyiségű árut, ami fel volt halmozva. Az önkormányzat intézkedett, hogy a szemét el legyen szállítva, írtak egy kérvényt a tulajdonosnak, de a tulajdonos délután a Teve utcában volt kihallgatáson, mondta Szili-Darók. 
 

Címkék:
baleset, tűzoltók, halál, tűzoltó, tulajdonos, sérült, brfk, tragédia,