Fontos változások lépnek életbe több hazai vasútvonalon: itt az új menetrend

Pénzcentrum2021. október 24. 11:03

Számos vasútvonalon indul több vonat a nyári menetrendi egyeztetés nyomán. Változások lesznek többek között több Budapest elővárosi vasútvonalon, de vidéken is lesznek bőven menetrendi módosítások.

A járási szintű menetrendi egyeztetések a területi közlekedésszervező irodák közreműködésével, az önkormányzatok, térségi nagyfoglalkoztatók, közintézmények képviselőinek bevonásával zajlanak. A digitális eszközök lehetővé teszik az utazóközönség közvetlen megkérdezését is. 2021 júliusában a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. honlapján kialakított felületen kísérleti jelleggel elindult a menetrendi tervezetek szélesebb körű, online véleményeztetése.

A kezdeményezés kedvező fogadtatásra talált, több mint háromezer észrevétel, többnyire érdemi, előremutató javaslatok, módosítási ötletek érkeztek be" - értékelt Schanda Tamás, és azt is hozzátette, hogy nem várják be a jövő nyárra tervezett éles egyeztetést. "Számos kínálatbővítést már december közepétől meglépünk annak érdekében, hogy a vasúti szolgáltatások minél előbb még jobban illeszkedjenek a közlekedők elvárásaihoz” - fogalmazott az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese.

A legfontosabb menetrendi változások:

  • Minden Budapest elővárosi vasútvonalon feloldják a karácsony és újév között korábban alkalmazott közlekedési korlátozásokat. Az eddig kimaradó személy- és gyorsított személyvonatok így az ünnepi időszakra eső munkahéten is sűrű kiszolgálást biztosítanak.
  • A menetrendváltástól  a most még csak munkanapokon közlekedő S12-es vonatok a hétvégén is járnak. Budapest-Déli és Tatabánya között ezzel félóránként, Oroszlányig pedig óránként indul vonat szombaton és vasárnap is.
  • Jelentősen sűrített menetrendet vezetnek be Esztergom és Süttő között. Munkanapokon a reggeli csúcsidőben óránként, a délutáni csúcsidőben pedig 60-90 percenként közlekednek vonatok.
  • A Győrt Kaposvárral és Péccsel összekapcsoló Helikon Interrégió vonatok sokak kérésére megállnak majd Balatonfenyves alsón és Várdán.
  • Jelentősen javul Érd, Százhalombatta, Pusztaszabolcs és Dunaújváros vasúti kapcsolata a fővárossal, új gyorsított személyvonatok állnak be, egyes járatok útvonala meghosszabbodik.
  • Több járat indul a Pusztaszabolcs-Börgönd-Székesfehérvár, a Dombóvár-Komló és a Budapest-Hatvan vonalon.
  • Bővülnek az InterCity kapcsolatok a főváros és Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza között.
  • További részletek ITT!

A közlemény zárásaként azt is leszögezik, hogy a közösségi közlekedést gyakran használók legközelebb jövő nyáron tehetik meg észrevételeiket, javaslataikat a vasúti menetrendek tervezéséhez. A részvételi lehetőség hozzájárul az utasok elégedettségének növeléséhez, a szolgáltatási színvonal javításához. A hosszabb távú tervek szerint az elektronikus egyeztetést az összetettebb helyközi autóbuszos menetrendekre is kiterjesztik majd.

Címkék:
utazás, menetrend, vonat, változások, vonatozás, ünnepi menetrend, vonatok, budapest-cegléd, budapesti tömegközlekedés, flirt motorvonat, vasútfejlesztés, vasúti menetrend, gyorsvonat, vonat közlekedés,