Harmincadik alkalommal rendezik meg a Budapest Borfesztivált

Pénzcentrum2021. szeptember 8. 15:06

Jubileumi, 30. alkalommal rendezik meg szeptember 23-a és 26-a között a Budapest Borfesztivált, hiszen a rendezvény 1991-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a Vörösmarty téren, az akkor még csak néhány száz kíváncsiskodó fővárosi előtt. A rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón elhangzott: az idei Borfesztivál éppen ezért ünnepi alkalom is egyben.

Az eseményen Zilahi Zoltán, a Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az az igazi ünnep, hogy itt vagyunk, a rendezvény tovább működik és szép programot kínál a vendégeknek. A fesztivál mára ismert és elismert rendezvény nemzetközi szinten is, azzal az egyre direktebb, egyre konkrétabb törekvéssel, hogy országhatárokon túlmutató brand legyen.

A cél, hogy Európa legszebb borfesztiválja legyen a Budapest Borfesztivál, amelyhez nagyban hozzájárul az ezeréves borkultúrával rendelkező Magyarország megújuló világörökségi helyszíne, a Budai Vár is. Azt gondolom, hogy ez egyedülálló Európában, amely egyaránt szolgálja az országimázs-építést, a közösségi bormarketing és Budapest turisztikai célkitűzéseit is.

Harminc évnyi változás

Zilahi Zoltán felszólalásában felidézte az elmúlt harminc év változásait és főbb állomásait, amelyet folyamatosan kísért a borkultúra erősödése, hiszen a közönség egyre inkább a minőség és az értékesebb, szebb borok felé fordult. Hangsúlyozta: a borfesztivál soha nem csak ételről és italról szólt, hanem a kezdetektől fogva kulturális programok egészítették ki a rendezvényt.

Az ügyvezető szót ejtett a rendezvény hagyományairól is. Az 1993 óta megrendezett borárverés 2000 óta tisztán jótékonysági célú esemény, amelynek kapcsán baráti kapcsolatot alakítottak ki a szervezők a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal. Az érverés bevételét mindig valamilyen konkrét célra hirdetik meg és fordítják. A Budapest Borfesztivál a Jótékonysági Borárverés keretében, a hazai borászokkal karöltve már 21 éve gyűjt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat legkülönbözőbb céljainak megvalósítására. A borászok mindig önzetlenül ajánlották fel legkülönlegesebb tételeiket, a licitáló vendégek pedig minden évben alázattal és jó hangulatban versengtek egymással a kikiáltott tételekért. Az idei cél egy vadonatúj mentőautó megvásárlása.

Régi partnerek

Fontos állomás volt az is, amikor 2007-ben főtámogató lett a Spar – tette hozzá. A kereskedelmi lánc minőséget képvisel, a szövetségünk ezért egymást erősíti, a megjelenésük pedig gazdasági hátteret adott, stabilitást jelentett – fogalmazott Zilahi Zoltán.

Idén is koncertet ad a fesztiválon a Csík zenekar, a régi fellépő az idei alkalommal is különleges programmal, vendégművészekkel készül. Számos más program is lesz, szeptember 25-e a Magyar Jazz Napja lesz – együttműködve a Magyar Jazzszövetséggel.

Az idei rendezvényen a vendégrégió a Somlói borvidék, amely nagyon értékes, kicsi borvidék, önálló, saját arculattal, közös üzenetekkel – mondta el Zilahi Zoltán. Ezzel jó példát mutatnak a hazai borszakmának az összefogás terén – tette hozzá.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Pénzcentrum kérdésére válaszolva Zilahi Zoltán elmondta: a hazai borkultúra fejlődése, a vásárlók egyre inkább erősödő minőségi elvárását a járvány sem tudta megtörni, hiszen az a trend, hogy a fogyasztók a közép- és felsőközép kategóriájú borok felé fordulnak, évek óta folyamatosan erősödik. A pandémia ugyanakkor okozott némi visszaesést az igazán jó minőséget képviselő, felsőkategóriás borok piacán.

A minőségi kategória fejlődik

Az eseményen röviden felszólalt Heiszler Gabriella, a Spar Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója is. Mint elmondta:

erősen beleintegrálódtunk a magyar gazdasági és társadalmi életbe, sokat dolgoztunk azon, hogy elérhetőek legyünk. Az elmúlt három évtizedben több mint 480 milliárd forintot fektettünk be, jó ingatlanállomány, logisztikai hálózat jellemzi az üzletláncot.

Hozzátette: a Spar számára mindig is fontos volt a magyar bor, a borkínálat túlnyomó része is magyar borokból tevődik össze. Az üzletlánc tavaly közel 13 millió palack bort értékesített. Az idei trend  egyértelműen a fehérborok felértékelődése, különösen a gyöngyözőborok kategóriája növekszik. Az is megfigyelhető, hogy a kereslet a minőségi borok felé fordul, ez a szegmens jóval jobban fejlődik, mint az asztali kategória.

A borászatok is megszenvedték a járványt

Nem volt egyszerű időszak a borászat szempontjából az elmúlt másfél év – mondta el az eseményen Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára. Mint kifejtette, a magyar borszakma rendkívül sokszínű, a legkisebbtől a legnagyobbig terjedő skálán mozog és számos értékesítési csatornán juttatja el a közönségnek a borait. Éppen ezért a pandémia a leginkább a turizmusra, vendéglátásra építő prémium, minőségi borászatoknak jelentett nagy visszaesést. A kiskereskedelem ebben az időszakban fontos mentőöv volt ennek a körnek – tette hozzá az államtitkár, aki ugyanakkor megjegyezte: a szaktárcánál továbbra is úgy látják, hogy kell a segítség, a támogatás a nehéz időszakot megélt borszakmának.

Címkék:
Budapest, rendezvény, borok, borfesztivál,