Horváth Zsolt Benjámin • 2021. április 16. 16:30
Úgy bizony, a magyar útlevél világviszonylatban is erősnek, Kelet-Európában pedig az egyik legerősebbnek számít. Persze nyugatra, vagy a tengerentúlra kacsintgatva még mindig találhatunk a mienknél is több helyen elfogadott úti okmányokat. A legfrissebb világranglistából kiderült, egy-egy ország útlevelével hány helyre juthatunk el vízummentesen.
Egyes országok útlevelei sokkal nagyobb szabadságra jogosítanak fel, mint mások. A legfrissebb, 2021 második negyedévére vonatkozó útlevél-index alapján sokadszorra is a japán útlevél lett ebből a szempontból a világ legértékesebbje, aminek birtokában az állampolgárok nem kevesebb, mint 193 országba léphetnek be vízum engedély nélkül.
Második helyen szintén egy ázsiai szigetország, Szingapúr áll, ahonnan 192 külföldi úti cél látogatható szabadon. A harmadik helyen Németországgal holtversenyben egy újabb keleti ország, Dél-Korea végzett, a két ország állampolgárai 191 vízummentes desztinációval érezhetik magukat könnyedén világutazóknak.
A negyedik helyen négy európai ország, Spanyolország, Finnország, Luxemburg és Olaszország áll holtversenyben. Nemzeti útlevelük 190 országra érvényes vízummentességet biztosít szerencsés állampolgáraiknak.
Magyarország is igen előkelő helyen áll világszintű összevetésben. Ugyanis a litvánokkal, a lengyelekkel és szlovák szomszédainkkal holtversenyben a világ 183 országába utazhatunk vízum kiváltása nélkül.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ezzel szélesebbek a lehetőségeink többek között a románoknál, a horvátoknál és szerbeknél is. A sok holtverseny miatt persze a magyar úti okmányt összességében csak a világ 27. legértékesebbjének mondhatjuk, de ez az eredmény sem olyan, ami miatt szégyenkezni kéne.
A világranglista legalján nem meglepő módon a polgárháborúból ki-be sodródó, instabil közel-keleti országok állnak. Jemenből 33, Pakisztánból 32, Szíriából 29, míg Irakból 28 célországba utazhatnak állampolgáraik vízum nélkül, a sereghajtó Afganisztán polgárainak pedig mindössze 26 ilyen úti cél áll rendelkezésére.