Új szupersztrádákat építenek Magyarországon: erre már régóta várnak az autósok

HelloVidék2021. január 13. 08:13

Összesen hetvennégy újabb közútfejlesztés tervezése kezdődhet meg az idei évben, köztük számos régóta várt útépítési terv segíthet a gyorsabb és hatékonyabb közlekedésben hazánkban. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium nemrég közölte: az állam összesen 82 milliárd forintot biztosít a projektekre. Ebből a pénzből idén gyorsforgalmi, főúti, települési elkerülő, csomóponti és hídfejlesztések kezdődhetnek vagy folytatódhatnak országszerte. Kiemelt fontosságú, hogy a közeljövőben már három gyorsforgalmi út is elérhet a határig.

Az ígéretek szerint a következő években nagy tempóban haladnak majd Magyarországon az útfejlesztések. A tervekből arra következtethetünk, hogy a gyors ütemű hálózatbővítés eredményeként az évtized közepére talán Magyarország mindegyik megyei jogú városa elérhetővé válik négysávos úton. Erre most meg is van a remény: a Magyar Építők számításai alapján az elmúlt három évben összesen 178,5 kilométernyi négysávos pálya készült el, összesen hét fejlesztésben országszerte - írja a HelloVidék.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) tájékoztatása szerint jelenleg 11 gyorsforgalmi út áll kivitelezés alatt, míg 27 előkészítését tették meg a szakemberek. Ugyanez a közutak tekintetében 14 kivitelezés alatt, és 88 előkészítés alatt álló fejlesztést jelent. A szakemberek a tervek szerint összesen 1200 kilométer új és fejlesztett közútszakasz, ezen belül 560 kilométernyi négysávos út alapjait teszik le.

Az útfejlesztések teljes listája a HelloVidék oldalán olvasható.

Címkék:
utazás, autópálya, gyorsforgalmi út, nemzeti infrastruktúra fejlesztő zrt., megyei jogú város, infrastruktúra fejlesztés,