Hiába a szigorítás: nem ürültek ki teljesen a vidéki szállodák, hotelek

HelloVidék2020. december 14. 08:15

Az új koronavírus megjelenése komoly kihatással van a belföldi turizmusra és a szállodai foglalásokra is. A járványügyi készültség védelmi intézkedései húsbavágóan érintette a szálláshelyeket. Az őszi intézkedések értelmében a szállodák turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket fogadhatnak. Bár a november 8-ig tartó foglalások 80 százalékát az állam megtérítette, ennek az volt a feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, és megkapják a fizetésüket. A HelloVidék most frekventált turisztikai célpontokon, a Balatonon, Pécsett és Zalakaroson üzemelő szállodákat kérdezett meg a most kialakult helyzetről.

Kormányrendelet határozza meg azokat a szabályokat, amelyek a szálláshelyekre vonatkoznak. Általános szabály, hogy a szálláshelyen - az ott foglalkoztatottak kivétel - tilos tartózkodni. A tartózkodás ezenfelül megengedett azok számára is, azok üzleti, gazdasági, illetve oktatási tevékenység céljából érkeztek a szálláshelyre, valamint a Magyar Honvédség, illetve a rendvédelmi szervek állományába tartozó, szolgálati feladatok ellátása érdekében elhelyezett személyeknek, továbbá a kirendelt egészségügyi dolgozók számára.

A cikk folytatása, melyből kiderül, hogyan élik meg a vidéki szállodák a szigorításokat a HelloVidék oldalán olvasható.

Címkék:
utazás, szálloda, hotel, szállás,