Valamit ezzel most már kezdeni kellene: egy egész ágazat sorsa múlik rajta

MTI2020. december 1. 10:29

A koronavírus-ellenes egészségügyi intézkedések összehangolását és légifolyosók nyitását szorgalmazta hétfőn a Turisztikai Világszervezet (WTO) a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteken tartott nemzetközi konferencia után.

Kérjük, hogy fogadjanak el nemzetközi protokollokat az egyes országokból történő kilépés előtt végzett koronavírus-tesztekről, illetve azok elfogadásáról az érkezéskor

- hangsúlyozta közös közleményében a WTO, az Utazási és Turisztikai Világtanács (WTTC) és a spanyol idegenforgalmi minisztérium.

A dokumentumot a spanyol kormány által a Kanári-szigetek legnagyobb városában, Las Palmasban a világjárvány által leginkább sújtott egyik ágazat, a turizmus újraindításáról szervezett értekezlet végén fogadták el. A spanyol kormány tájékoztatása szerint az értekezleten több mint 95 ország idegenforgalmi vezetője és mintegy száz vállalat vett részt.

A zárónyilatkozatban a konferencia résztvevői légifolyosók biztosítását is szorgalmazzák, hogy megkönnyítsék a turisztikai, illetve üzleti céllal történő utazásokat a hasonló járványügyi helyzetben lévő országok és városok között.
Az aláírók szerint nem kizárt világszerte több tízmillió állás megszűnése az ágazatban a koronavírus elleni védőoltás és a megfelelő kezelés megjelenésig.

Az aláírók nemzetközi szabványt sürgetnek a kontaktuskövetésre, ebben szerepelnének az utazók adatai, de azok bizalmas jellegének tiszteletben tartásával. A Covid-19-betegség következtében az ENSZ madridi székhelyű szakosított turisztikai szervezete szerint 2020 első nyolc hónapjában szerte a világon 70 százalékkal esett vissza a külföldi turisták érkezése a 2019-es év azonos időszakához képest.

Címkék:
pénzcentrum.hu, utazás, turizmus, turisztika, wto,