Iskolakezdés: fontos döntés született a helyközi bérletekről

Pénzcentrum2020. augusztus 19. 11:31

A vasúti és közúti közösségi közlekedési szolgáltatók már 2020. augusztus 27-től elfogadják helyközi járataikon a szeptemberi dolgozó- és tanuló bérleteket - közölte a Pénzcentrummal az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Az iskolakezdéssel szeptember első napjaiban ugrásszerűen megnőnek az utazási igények, így a tanév fennakadásmentes indítása érdekében öt nappal kiterjesztik a szeptemberi havi és első félhavi bérletek érvényességét. Az intézkedés célja a pénztári várakozási idők csökkentése, az utasok színvonalasabb kiszolgálása.

A diákok mentesülhetnek az iskolakezdéshez kapcsolódó, augusztus végén esedékes ügyintézés miatt szükséges utazások többletköltségei alól is.

Sőt, a helyi és helyközi közlekedési szolgáltatók a veszélyhelyzet megszüntetését követő 180. napig elfogadják a közszolgáltatási utazási kedvezmény igénybevételére jogosító, lejárt hivatalos okmányokat. A diákigazolványok esetében a hosszabbítás legfeljebb december közepéig szól, hiszen az ősszel újranyíló intézményekben a tanulók, hallgatók már hozzájuthatnak majd az okmányokhoz, érvényesíttethetik azokat.

FONTOS! A tömegközlekedési járatokon kötelező a szájat és az orrot is eltakaró maszkot, sálat vagy kendőt használni!

Címkék:
utazás, tömegközlekedés, bérlet, iskolakezdés, többletköltség, iskolakezdés 2020 szeptember,