Újabb autópálya épülhet ezen a szakaszon: a helyiek már nagyon várják

HelloVidék2020. március 9. 08:15

Az Európai Unió kiemelt figyelmet szentel a központi térségekhez képest jellemzően elmaradott határtérségek fejlesztésének, illetve a határon átnyúló együttműködések támogatásának. Ám a határon átlépő kapcsolatok szempontjából igen fontos kérdés, hogyan alakul átjárhatóságuk - számol be a HelloVidék.

A határ menti régió három korridor által alkotott háromszögben fekszik, ezek az V/b, ami közúton az A4-M7 autópályának felel meg, az X (Salzburg-Ljubjana-Zágráb-Belgrád-Niš-Szkopje-Szaloniki) az A3-as autópályát jelöli, míg a már említett V/c az A5-M6 sztrádákat foglalja magában.

Kifejezetten jó az elérhetőség a programtér nyugati felén, ám szűk keresztmetszeteket tapasztalhatunk a nyári időszakban. Egyértelműen látható, hogy Mohács és Eszék között hiányzik az autópálya kapcsolat és gondot okoz a határátkelők alacsony sűrűsége is. Ez utóbbi átlagosan 62 kilométert jelent, ami körülbelül fele annyit takar, mint Magyarország egyéb határain. És bár a határ mindkét oldalán gyengék a belső kapcsolatok, különösen a közvetlen határtérségben, általános trend a határon átnyúló forgalom növekedése. Ennek a forgalomnak az 55 százaléka letenyei autópálya-átkelőn bonyolódik, de az Udvarnál átlépők száma is fokozatosan növekszik. Fontos hiányosság az is, hogy jelenleg nincs határon átnyúló, közszolgáltatású közösségi közlekedés

- mutatott rá Márton György, hangsúlyozva, hogy új határátkelőhelyek nyitását leginkább Horvátország schengeni csatlakozása könnyíthetné meg.

Ha érdekel a teljes cikk, olvasd el a HelloVidék cikkét! KATT!

Címkék:
utazás, közlekedés, autópálya, horvátország, kereskedelem, letenyei határátkelő,