Itt vannak a tervek: ilyen parkoló épül Budapest egyik legszebb közparkjánál

Pénzcentrum2020. február 21. 15:03

Kikerült a Hegyvidéki Önkormányzat honlapjára a Normafa tereprendezési terve - szúrta ki a Pénzcentrum. A térképen jól látható a nagyparkoló kialakítására szánt terület is, amely az elmúlt hetekben igencsak nagy port kavart. Az önkormányzat tájékoztatása szerint olyan megoldást dolgoztak ki, amellyel növekedni fog a zöldfelület aránya.

"Olyan megoldást találtunk, amely csökkenést eredményez a parkolóhelyek számában, de jóval kisebb tisztítást és tereprendezést igényel a szóban forgó területen. Ennek eredményeképpen egy szabálytalan alakú parkolót alakítunk ki, ahol végül nem kellett kivágni a korábban tervezett 220 fát, a parkolón belül 160 fa marad" - írják a kerületi honlapon. Hozzátették:

A tavaly év végén, jogerős engedély birtokában kivágott javarészt elszáradt és beteg fákat ígéretünknek megfelelően többszörösen pótoljuk az év végéig a Normafánál.

Mint írják, a szabálytalan parkolás megszüntetése céljából, az erdőből egy kevésbé fontos területre helyezik át a most erdőterületen, a Síház mellett lévő, aszfaltborítású parkolót és buszfordulót. A parkoló mérete nem nő, sőt, a vadparkolás megszűnésével csökken az elhelyezhető járművek száma.

Képek: Hegyvidéki Önkormányzat

Címkék:
utazás, Budapest, normafa, hegyvidék, parkoló,