Vészjelzést adtak ki: ezeken a helyeken okoz majd gondot az esőzés

Pénzcentrum2019. november 10. 08:02

Vasárnap eleinte erősen felhős idő valószínű, majd napközben felszakadozik, csökken a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Kezdetben még több, majd egyre kevesebb helyen lehet eső, zápor, egy-egy zivatar, legkésőbb északkeleten szűnik meg a csapadék.

A Dunántúlon az északnyugati, másutt a délnyugati, déli szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 8 és 16 fok között alakul.

Elsőfokú risztás van érvényben 5 megyéban: Fejér, Pest, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hullhat.

Címkék:
utazás, szél, időjárás, eső, vasárnap, köd, vészjelzés,