Rendet vágnának a robogósok között: óriási a káosz a piacon

Pénzcentrum2019. szeptember 3. 10:00

2019-ben eddig 37 százalékkal több motorkerékpárt adtak el, mint tavaly ugyanebben az időszakban, és már eladták az idei évre tervezett összes ilyen járművet. Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke az InfoRádióban hangsúlyozta, nagyon fontos lenne végre megoldani a robogók azonosítását.

Augusztus végével elérte az éves előrejelzést a motorkerékpárok eladása Magyarországon. Mint Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke elmondta, úgy tűnik, túl óvatosan becsültek, és ebben a számban még benne sincsenek a robogók, utóbbi kategóriából ráadásul forgalomba helyezési adatok sincsenek. Ennek kapcsán jegyezte meg, nagyon jó lenne, ha végre megoldanák a robogók, vagyis az 50 köbcenti alatti motoros kétkerekűk nyilvántartását.

Magyarországon becslések szerint 5-600 ezer robogó közlekedik, ezek egyike sem visel rendszámot, kerékpárként viselkednek jogilag

- tette hozzá; a biztosítással, adózással kapcsolatos dolgok szerinte szintén nem tisztázottak a robogóknál.

Rengeteg a régi, környezetvédelmi szempontból aggályos robogó is, amiknek azért egy műszaki vizsga nem ártana.

Az alelnök szerint két lehetséges út van:

rendesen forgalomba helyezni őket és rendszámmal ellátni, ha ez nem megy, akkor egy kötelező biztosítási plakettel is meg lehetne oldani ezt a dolgot, ahogy ez Németországban is működik.
Címkék:
utazás, műszaki vizsga, vizsga, szabályok, robogó, magyar gépjárműimportőrök egyesülete,