Ez nem sok magyar városnak jön össze: 150 évbe tellett, de nekik meglett

HelloVidék2019. május 27. 08:14

Fennállásának 150 éves története alatt idén először kapta meg az Év Múzeum elismerést a nyíregyházi Jósa András Múzeum. Erről, és az elmúlt évek sikereiről, valamint az idei tervekről a HelloVidék készített interjút Dr. Rémiás Tiborral, az intézmény igazgatójával.

Fennállásának 150 éves története alatt idén először kapta meg az Év Múzeum elismerést a nyíregyházi Jósa András Múzeum, aminek igazgatója a következőképp foglalta össze gondolatait:

Én eleve azért jöttem ide, hogy megújuljon a múzeum, úgy gondolom, hogy ez sikerült. De az Év Múzeuma díj átvétele nem azt jelenti, hogy most már ülni kell a babérjainkon, hanem folyamatosan színvonalas, szebbél szebb és jobbnál jobb kiállításokat, tudományos konferenciákat, kiadványokat kell szerveznünk, rendezünk, kiadnunk. Jó úton vagyunk, jó irányba indultunk el, de ezt továbbra is folytatnunk kell

- mondta el a lapnak Dr. Rémiás Tibor, aki hozzátette soha nem voltak még annyian a múzeumban látogatóként, mint eddig. Erre pedig a munkatársak nem voltak felkészülve, éppen ezért

ezt annyira tudatosan meg kell szerveznünk, hogy mindenkinek be kellett kapcsolódni a látogatók fogadásába, de látjuk, hogy megérte. Megkaptuk az elismeréseket és megkaptuk a lakosságtól azt, hogy most már figyelnek ránk, megismernek engem az utcán, megállítanak és megkérdezik, hogy mikor lesz új kiállítás.

- tette hozzá az igazgató, aki azt is elmondta a lapnak, hogy idén a Vidor fesztiválra élesítették legnagyobb attrakciójukat, a Szinyei Merse Pál munkásságát bemutató festményeknek a kiállítását. Ennek a címe a Szinyei impressziói lesz. Ezt a kiállítást Magyarországon 2019-ben mindössze két városban lehet látni, május 17-én nyílt meg Kaposvárott és augusztus 23-án fog megnyílni nálunk és november 23-ig lehet majd látogatni ezt a szenzációs, nyolcvan festményt bemutató tárlatot.

Címkék:
pénzcentrum.hu, utazás, interjú, múzeum, művészet,