Fellélegezhet Budapest: új félgyűrű épül messze a fővárostól

Magyar Nemzet2019. május 20. 09:01

A nemzetközi áruforgalom optimálisabb elvezetése érdekében az M1-es, az M0-s és az M5-ös főváros környéki szakaszainak tehermentesítésére új félgyűrű létesítését kezdeményezte a kormány - írja a Magyar Nemzet.

Megvalósíthatósági tanulmány készül az M1-es autópályából Komáromnál leágazó 13-as és 81-es, továbbá a Székesfehérvártól délre induló 63-as főút kétszer két sávosra alakítására a meglévő nyomvonalakon, így létrejönne egy településeket elkerülő gyorsforgalmi összeköttetés az M1-es és a szintén előkészítés alatt álló M8-as autópálya között - mondta el a lapnak Mosóczi László, az innovációs és technológiai tárca államtitkára.

A lap ismerteti, az átmenőforgalom - értelemszerűen - a legrövidebb idő alatt kíván túljutni az országon, ám jelenleg ez csak úgy lehetséges, hogy megközelítik a fővárost. A tranzitforgalomnak azonban nem célja a magyar főváros megközelítése, egy északnyugati-délkeleti átlós útvonal jobban szolgálná a céljukat, miközben a budapesti és agglomerációs utak lélegzethez jutnának - magyarázta az államtitkár.

Címkék:
pénzcentrum.hu, utazás, autóforgalom, m5-ös autópálya,