Nő a Duna vízszintje: örülhetnek a fuvarozók

Világgazdaság2018. december 12. 10:02

Emelkedik a Duna vízszintje, megugrott a kereslet a folyami áruszállítás iránt, így az árak is magasak. Azonban nem tudni még, hogyan alakul a vízszint a következő hetekben.

A múlt hét közepe óta emelkedik a Duna vízszintje, lassan beindulhatnak a dunai fuvarok. A fuvarozók pedig örülhetnek, mert a nagy keresletnek megfelelően a folyami fuvardíjak esetenként 50-60 százalékkal megemelkedtek - írja a Világgazdaság.

A vízi áruszállítók az alacsony vízállás hónapjaiban tartósan is veszítettek ügyfeleket. Ez most látszik csak igazán, a nagyobb tételű szállítmányokra vonatkozó jövő évi megállapodások megkötése idején - mondta a lapnak Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének (MBFSZ) elnöke.

A szállíttató partnerek ugyanis 2019-re nem kívánnak az év egészére vonatkozó megállapodást kötni, mert a hajózás költségben és szállítási időben is kiszámíthatatlanná vált.

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

Címkék:
utazás, duna, vízállás, áruszállítás,