Brutálisan sokat költöttek SZÉP-kártyáikról a magyarok

Pénzcentrum2018. november 28. 10:05

Rekordösszeget költöttek a hosszú hétvégéken kikapcsolódók a SZÉP-kártyáikról. A bankok összesítései szerint több milliárd forintot fizettek ki a kártyákkal október-novemberben.

Az október végi és november eleji két hosszú hétvége nyolc napja alatt mintegy kétmilliárd forintot költöttek a kártyabirtokosok az OTP SZÉP-kártya több mint 33 ezer elfogadóhelyén - tájékoztatta az OTP Bank a Világgazdaságot.

Az MKB Bank által küldött adatokból is kiderült, hogy az őszi hosszú hétvégék komolyan megdobták a forgalmat. Az október 23-i ünnep négynapos hosszú hétvégéjén a bank SZÉP-kártyáinak birtokosai 178,4 millió forintot fizettek ki a szolgáltatási helyeken, ami csaknem 40 százalékkal múlja felül a tavalyi - akkor csak háromnapos - október 23-i költést.

A kibocsátók szerint a SZÉP-kártyák idén minden eddigi rekordot megdöntenek mind a feltöltések, mind a felhasználás tekintetében.

Az OTP Banknál 2018 első három negyedévében a feltöltések összege 23 százalékkal, a költéseké pedig 24 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakának eredményeit. A sikerben nagy szerepe volt idén is a nyári időszaknak, csak július és augusztus folyamán több mint 20 milliárd forintot költöttek az OTP SZÉP-kártya birtokosai. Idén 10 százalékkal, 234 ezerre nőtt az MKB SZÉP-kártyák birtokosainak száma, akik október végéig 23,3 millió tranzakciót bonyolítottak le.

Az MKB-s kártyákra 2018. október 31-ig csaknem 12,7 milliárd forint munkáltatói juttatás érkezett, ugyanezen időszak alatt 12,9 milliárd forint felhasználására került sor, éves szinten a növekedés a felhasználási oldalon 5,5 százalékos. Az, hogy meghaladja a költések mértéke a beérkezett juttatást, azaz a kártyabirtokosok az előző évek - még le nem járt - juttatásaiból maradt összegek terhére is vásárolnak, azt jelzi, hogy jövő májusban kevesebb lesz a lejáró összeg.

Címkék:
utazás, nyaralás, SZÉP-kártya, wellness, hosszú hétvége, mkb bank, otp bank,