Véget ért az idei VOLT Fesztivál

Pénzcentrum2018. július 2. 10:30

Véget ért a az idei VOLT Fesztivál. A rendezvény öt napja alatt közel 152 ezren látogatták meg a koncerteket, programokat.

Sopronban és környékén, de még a környező osztrák falvakban és városokban se lehetett szállást találni a 26. Telekom VOLT Fesztivál idejére. Igazán eklektikus zenei kínálat jellemezte a fesztivált. Talán ennek is köszönhető, hogy a korábbi évekhez képest jóval többen váltottak napijegyet.

A csütörtöki programunkra, az Iron Maiden koncertjére már hetekkel ezelőtt minden jegy elkelt, ezen a napon 40 000-en vettek részt a fesztiválon. Ugyancsak közel teltházzal zajlott a nyitónapi Depeche Mode koncert és a szombati zárónap is. Öt nap alatt ’majd’ 152 000-en vettek részt a 26. Telekom VOLT Fesztiválon."

- mondta el Lobenwein Norbert, a fesztivál alapító-főszervezője.

“’Majd’ 500 programnak adott otthont idén is a VOLT. A széles kínálat mellett említésre méltó, hogy idéntől a VOLT minden évben felvállal egy fontos üzenetet, idén az autizmus ügyére fókuszáltunk. Összesen 30 000 vendégünk vette át a színes VOLT-szalagot, ezzel támogatva az Út a Mosolyért Alapítványt." - tette hozzá Fülöp Zoltán, a fesztivál másik alapítója.

A fesztivál ideje alatt Sopron belvárosában, a Széchenyi téren felavatták a tavalyi VOLT-os koncertje után pár héttel elhunyt Chester Bennington és a Linkin Park székét, a Csillagok Városa pedig idén a Depeche Mode székével gazdagodik. A következő Telekom VOLT Fesztivál időpontja: 2019. június 26-29.

Címkék:
utazás, fesztivál, volt fesztivál, sopron, penzcentrum, szórakozás, koncert, lobenwein norbert,