Autósok, figyelem! Plusz sávokat kap a hírhedt magyar autópálya

Pénzcentrum2018. április 17. 09:03

A jelenlegi kétszer két sáv helyett kétszer három áll majd az autósok rendelkezésére a jövőben az M1-es autópályán - írja a Magyar Idők.

Tervezőt keres az állami beruházó az M1-es hatsávossá bővítésére. Ez a tervek szerint azt jelenti majd, hogy a jelenlegi kétszer két sáv helyett kétszer három áll majd az autósok rendelkezésére a jövőben.

Az első körben Budapest és Tatabánya között készítik elő a fejlesztést, az első 45 kilométernyi út bővítésének és felújításának az előkészítésére másfél éve lesz a kivitelezőnek. A jelenlegi elképzelések szerint azonban 2023 előtt nem lesz kész a kibővítés, ennek ellenére bizakodni már most lehet, hiszen egy esetleges kibővítésről már korábban is volt szó, de a tervezés szakaszáig most először jutottak el.

Címkék:
pénzcentrum.hu, utazás, autópálya, fejlesztés, autóút, forgalom, bővítés, m1,