Horror Feihegyen: emberi mulasztás miatt halt meg majdnem egy utas?

Blikk2018. március 28. 10:19

Március 23-án pánik tört ki egy Izraelbe tartó járaton Ferihegyen. Miután füstöt észleltek a fedélzeten, a pilóta a gép vészcsúszdákon keresztüli elhagyására szólította fel az utasokat, egy 39 éves izraeli nő azonban kieset a csúszdából és súlyos sérüléseket szenvedett. A Blikk most arról ír, hogy emberi hiba okozhatta a balesetet.

A szerencsétlenül járt nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már a betonon sokáig küzdöttek az életéért a mentők, továbbá azért, hogy szállítani lehessen. A kórházba szállítás után azonnal megműtötték, állapota ugyanakkor még hat nappal a történtek után is életveszélyes a lap információi szerint.

Egyre valószínűbb ugyanakkor, hogy emberi mulasztás okozhatta a tragédiát, mivel a Blikk szerint még járt az épp kiürítés alatt álló repülő hajtóműve, ami alapján a feltételezhető, hogy az abból kiáramló levegő lökte meg a csúszda alján a 39 éves nőt.

A hajtóműveket le kell állítani, de azzal számolni kell, hogy a szerkezetnek bizonyos időre van szüksége ahhoz, hogy teljesen kipörögjön. A fedélzeten egyébként a személyzet nem hozhat önálló döntést, csak a kapitány utasításait hajthatja végre

- mondta el a lapnak Koloszár Péter repüléstechnikai szakértő.

Borítókép forrása: MTI Fotó / Mihádák Zoltán
Címkék:
utazás, Budapest, ferihegy, izrael, liszt ferenc repülőtér, airport,